
Cikkünk folyamatosan frissül!
Azonnali hatállyal leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt. Az intézmények március 15-éig zárva lesznek – írja az MTI olasz sajtóértesülésekre hivatkozva.
Az intézkedés 8,7 millió óvodást, általános és középiskolást és egyetemistát, valamint családjukat érinti – írja a Bloomberg. – Milánótól, Velencén át egészen Bolognáig már eddig is sokan kényszerültek arra, hogy otthon üldögéljenek.
Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter arra kérte az olaszokat, várják meg a hivatalos bejelentést. A sajtó viszont úgy tudja, a kormány rendelkezése csütörtöktől minden oktatási intézményre érvényes a bölcsödéktől az egyetemekig. A pedagógus szakszervezetek szerint a kormánynak sikerült ismét teljes káoszt teremtenie. Roberto Fontana egészségügyi miniszter "komolynak" nevezte a kornavírus-fertőzés terjedése miatti helyzetet. Attilio Fontana a betegségtől leginkább érintett Lombardia kormányzója újabb vesztegzártérség felállítását sürgette Bergamo területén.
Közben azt is bejelentették, hogy a járványban elhunytak száma 107-re emelkedett Olaszországban.
Eközben jó néhány napos késéssel, a múlt hét péntek helyett szerdán késő délelőtt elindult a kormányzat hivatalos koronavírus tájékoztatási portálja, a koronavirus.gov.hu. Ott a hazai és nemzetközi fertőzöttek, elhunytak, gyógyultak, a karanténban lévők számáról tájékozódhatnak az érdeklődők. De interaktív térképek is segítik a tájékozódást, az egészségügyi intézmények elhelyezkedését, a karanténba zárt területeket, a járvány világban való elterjedtségét mutatva.