
Hiába a veszélyhelyzet és hiába nincs iskola, a társaság először nem hajtotta végre az ellenzéki polgármester kérését, hogy álljon át a tömegközlekedés az iskolai szünetnek megfelelő menetrendre. Majd valamiért meggondolták magukat, de a városvezetőnek erről már nem szóltak.
Hétfőn kezdeményezte a koronavírus-járvány miatt Eger polgármestere, hogy ritkítsák a városban közösségi közlekedést – ahogyan ez megtörténik például Budapesten is –, több ok miatt is. – Egyrészt így csökkenteni lehet a fertőzésveszélyt – mondta el a Magyar Hangnak Mirkóczki Ádám. Majd hozzátette, hogy eleve sokkal kevesebben vették igénybe, mivel a gyerekek nem járnak iskolába, sokan otthonról dolgoznak, a városban pedig ingyenes lett a parkolás, hogy minél többen inkább autóval közlekedhessenek.
Ugyanakkor a polgármester meglepő választ kapott. A Volánbusztól azt közölték vele, hogy az operatív törzs döntése miatt nem állhatnak át a tanítási szünet alatti menetrendre. Mindezt úgy, hogy a közlekedési szolgáltatás megrendelője az önkormányzat. A társaság mindenesetre nem lépett, azt javasolták, hogy a városvezetés egyeztessen az operatív törzzsel.
Az esti órákban ugyanakkor az ellenzéki polgármestert rendszeresen támadó, vagyis a Fideszhez közelinek tartott egerhirek.hu arról számolt be, hogy szerdától a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a helyi autóbuszjáratok a nyári tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek.
Mindezt úgy, hogy a polgármester hivatalos tájékoztatást a közlemény megjelenése ellenére sem kapott.