
Elkeserítő, ostoba, nevetséges, elmondhatatlanul szomorú – többek között így jellemezték az új színháztörvényt és a kormány kultúrharcát a Magyar Hang által megkérdezett színészek és színházi szakemberek, Jordán Tamás, Mucsi Zoltán, Péterfy Bori, Gálvölgyi Dorka, Thuróczy Szabolcs és Orlai Tibor. Nem sok jót remélnek.
A Szakács, az Orbán, a Mága Zoltán és az ő kultúrájuk | Magyar HangEmlékezetes, egy korábbi salátatörvény megszüntette volna a független színházak támogatásait, ahogy a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) is. Utóbbi pénzét egy „kultúrstratégiai tanács” alá rendelték volna, ráadásul a tervezet szerint a kőszínházak igazgatói kinevezéseit az emberi erőforrások miniszterének, Kásler Miklósnak kellene a jövőben jóváhagynia. Szerdán végül – a fideszes belharcok, és alighanem a hétfő esti Madách téri tüntetés hatására – egy puhított változatot fogadott el a parlamentben a kormánytöbbség. A szakmát azonban ez nem nyugtatja meg.
A Magyar Hang pénteken megjelenő számában neves művészek és színházszervezők beszéltek a történtekről, egyetértve abban, hogy a művészeteknek, így a színháznak is szabadnak, a hatalomtól függetlennek kell lennie. Illetve hogy egyes emberek bűnei miatt nem lehet egy teljes alkotóközösséget, szakmát büntetni.
A kultúra támogatására is hivatott adóforintokat az emberek fizetik meg, a kormány mégis úgy tesz, mint ha kegyet gyakorolna, vagy a sajátjaként rendelkezhetne ezen összegek felett.
Részletek és sok más fontos olvasmány a Magyar Hang hetilap december 13-án megjelenő 2019/50. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/50. számban? Itt megnézheti!