
Bár múlt hétfőtől harmadával drágultak a hatósági tarifák Budapesten, ennek nem sokáig örülhettek a sofőrök, mert a fővárosi taxitársaságok egy része az emelést követően már meg is növelte a tagdíj összegét, míg a többi is erre készül – értesült a 24.hu. Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra emelkedett.
A lap úgy tudja, a Főtaxi heti 9500 forinttal növelte meg a tagdíjat, ezt a cég nem erősítette meg, de nem is cáfolta válaszában, ugyanakkor azt jelezték, taxis franchise partnereink május 23-tól a heti átlagos fuvarszámok teljesítésével automatikus jóváírást kapnak a következő heti tagdíjból. Ez a prémium rendszer pedig lehetővé teszi, hogy a kiemelt időszakokban és viszonylatokban végzett szolgáltatás ellentételezéseként partnereink akár a korábbinál alacsonyabb tagdíjat fizethessenek. A City Taxi kapcsán 10 ezer forintos drágulásról értesült a 24.hu, de nem kapott választ kérdéseire a társaságtól, ahogy a 6x6-tól sem.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke azt nyilatkozta a lapnak, konkrét emelésekről nem tud, de információi szerint több társaság is tervezi a tagdíjak növelését, ám ez szerinte érthető is. Azt pedig pozitívumnak tekintette, hogy az eltérő mértékű esetleges emelések következtében akár egy verseny is kialakulhat a piacon, ami nem feltétlenül tenne rosszat a taxisoknak. Arra is kitért, a budapesti áremelés után 10 százalékos visszaesést tapasztaltak, ám ez egy-egy emelés után törvényszerű. – A tapasztalat azt mutatja, hogy 1-2 hónapon belül a korábbi forgalom visszaáll majd – vélte Metál.