
A főváros 10 ezer antigéntesztet ajánl fel a budapesti polgárok ingyenes önkéntes koronavírus-szűrésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Két helyszínen, február 18-27. között tíz napon át biztosítják az antigéntesztet, amelynek eredményét 30 percen belül megtudhatják a jelentkezők. Decemberben, az ünnepek előtt összesen 7500 ingyenes gyorstesztet biztosított a fővárosi lakosoknak a Fővárosi Önkormányzat.
Február 18-27. között két helyszínen, az V. kerületi Városháza parkban és a Széll Kálmán téren folytatódik a főváros lakossági koronavírus tesztprogramja, minden nap reggel 8 és este 18 óra között. A tesztelést budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező lakosok kérhetik, illetve a 18 évesnél fiatalabbak szülői kísérettel vehetik igénybe. A mintavételt követő 30 percen belül kiderül, hogy aktív fertőzött-e az illető – közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala csütörtökön.
Az érdeklődők a főváros által üzemeltetett online regisztrációs felületen jelentkezhetnek, ahol minden információt megtudhatnak a tesztelések helyszínéről és idejéről is. Akiknek nincs internetjük, vagy nem tudnak online időpontot foglalni, azoknak a tesztelési helyszíneken segítenek időpontot foglalni a Fővárosi Önkormányzat önkéntesei.
– Fontos tudni, hogy a negatív teszteredmény önmagában nem adhat teljes biztonságot, hiszen az a pillanatnyi helyzetet mutatja, negatív teszteredmény birtokában is fontos a biztonsági szabályok betartása, ugyanakkor a pozitív tesztet produkálók karanténba vonulásával megállítható esetükben a továbbfertőzés, illetve időben megkezdődhet a gyógykezelésük – hívta fel a figyelmet a főváros.
A tesztelést minden esetben egészségügyi szakemberek, a tesztelési program lebonyolítását önkéntesek végzik.
Decemberben, az ünnepek előtt összesen 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel a Fővárosi Önkormányzat a fővárosi lakcímkártyával rendelkező 18 éven felülieknek.
– A tömeges tesztelés a legnagyobb fegyver a koronavírus terjedése ellen, ameddig nincs mindenki számára elérhető vakcina. Ahogy más európai nagyvárosok, úgy Budapest is elkötelezett az oltás népszerűsítése, támogatása mellett – zárul a főváros közleménye.