Két napon át nem lehet szülni a Honvédkórházban kapacitáshiány miatt
Képünk csak illusztráció! (Fotó: freestocks/Unsplash)

Augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház a kialakult kapacitáshiányra hivatkozva – tudta meg a Telex. A lap erről olvasói leveleket is kapott, de az intézmény honlapjára is feltöltöttek egy erről szóló határozatot. Ugyanakkor a nőgyógyászati és a PIC ellátás (ami Koraszülött Intenzív Centrumot jelent) továbbra is biztosított. A II. progresszivitás szintű helyettesítésre az Uzsoki, a Kistarcsai Flór Ferenc és a Váci Jávorszky Ödön Kórházat jelölték ki, III. szintű progresszivitási szintre pedig a Semmelweis Egyetem Klinikai Központot. A progresszivitási szintek azt esetek bonyolultságát, a szükséges személyi és tárgyi ellátottság mértékét jelzik.

Mint írták, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kiadott határozatból az derült ki, hogy az ellátást az intézmény orvosigazgatója, Vendrei Gábor mondta le. A lap kereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot, illetve a Honvédkórházat, hogy megtudják, mi vezetett kapacitáshiányhoz, de egyelőre nem kaptak választ.