
Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője lelt rá egy régi interjúkötetre, Bossányi Katalin Szólampróba című könyvére, és benne a fenti Kövér-i kijelentésre 1989-ből.
A kötet egyik interjúalanya az ifjú Kövér László, a Fiatal Demokraták Szövetségének szép reményű politikusa. A beszélgetés elején Bossányi Katalin felteszi a kérdést: „Kicsoda ön Kövér László?”, mire a fiatal politikus készségesen elmeséli, hogy 1959-ben, Pápán született, és az egyéb életrajzi adatok között megemlíti, hogy az egyetem elvégzése után a Társadalomtudományi Intézetben is dolgozott. Kövér ekkor szemérmesen nem említi, hogy ez az intézet valójában az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának a Társadalomtudományi Intézete, ahol hősünk 1986 februárja és szeptembere között tevékenykedett.
Bevételi forrásairól ellenben nagyon is büszkén vall a későbbi házelnök, azt nyilatkozza az 1989-es kötet szerzőjének: „Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek, amelyet többen pályáztunk meg. A téma: társadalmi mozgalmak, nemzeti identitás, nacionalizmus Kelet-Közép-Európában.”.
Kövér Lászlót is Soros Györgynek köszönhetjük - 444
Minthogy a jelek szerint a következő napok (hetek, hónapok, évek) kormányzati kommunikációjának ( és sokmilliárd forintjának) fókuszában a megunhatatlan sorosozás áll majd, miszerint Soros szervezi a vasárnapi tüntetést, Soros találta ki a börtönbizniszt, Soros hergeli a cigányokat, a magyarokat, a nácikat, a komcsikat, a zsidókat, a négereket, mindenkit..., szóval érdekes adalékként, és amolyan Marcel Duchamp-i értelemben vett readymade-ként bedobjuk ide Bossányi Katalin, 1989-es, Szólampróba (Beszélgetések az alternatív mozgalmakról) című interjúkötetének egy részletét, amelyben Kövér László nyilatkozata leleplezi a New York-i milliárdos legsötétebb üzelmeit: ő tehető felelőssé magáért Kövér Lászlóért is.
Kövér László és a magyarságkutatás legfrissebb eredményei | Magyar Hang
A Magyar Országgyűlés elnöke ismét késztetést érzett arra, hogy politikusként, szerető-dorgáló cár atyuskaként kijelölje a merre-az-arrát. Kinyilatkoztassa, hogy kik azok, akik nekik, pártunk, népünk és országunk vezetőinek megfelelő minőségű állampolgárok, és kik azok, akiknek még fejlődniük kell ahhoz, hogy elnyerhessék a párt atyai szeretetét.