
Ferenc pápa ma érkezik háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – adja hírül az MTI.
Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadja a Sándor-palota előtti téren. Az ünnepélyes ceremónia után az egyházfő udvariassági látogatást tesz a Sándor-palotában az államfőnél, majd találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ezután a Karmelita kolostorban állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek részvételével tartanak találkozót. Az eseményen beszédet mond Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök.
A pápa délután a budapesti Szent István-bazilikában találkozik a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. Az eseményen Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszönti a katolikus egyházfőt, majd tanúságtételek hangzanak el. Ferenc pápa beszéde után közös imával és a Szentatya áldásával ér majd véget a várhatóan egyórás találkozó.
Várjuk Ferenc pápa látogatását – írta még csütörtök este a Twitteren Orbán Viktor miniszterelnök. Mint leszögezte, az olyan nehéz időkben, mint a miénk, fontos, hogy emlékezzünk arra, ami összetart bennünket. – A hit az az alap, amelyre stabil jövőt építhetünk. Isten áldja meg budapesti útját – tette hozzá a kormányfő.
Ferenc pápa látogatása miatt rengeteg ideiglenes korlátozást vezetett be a rendőrség, erről valamint a lezárásokról a https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/papalatogatas-forgalomkorlatozasok linkre kattintva lehet tájékozódni. Az oldalon a BRFK a fővárosi autóforgalomban várható ideiglenes korlátozásokat jelző térképet is közzétett. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a korlátozások a járataikat is érintik, ezért a fővárosban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. A bkk.hu/papalatogatas oldalon magyarul, a bkk.hu/papalvisit oldalon angolul is percre pontosan lehet követni a közlekedési változásokat.