Cikkünk frissül
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a MÁV-HÉV és a Volánbusz megállapodott, hogy a BKK továbbra is biztosítja a HÉV és az agglomerációs „kék” buszok működtetésével kapcsolatos szolgáltatásait – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán pénteken. Ez azt jelenti, továbbra is érvényes marad a Budapest-bérlet a városhatáron belül a MÁV, a HÉV és a Volánbusz járatain is. – Mindaddig, amíg nem jön egy újabb idióta javaslat a kormányoldal részéről... – tette hozzá Karácsony.
A BKK közleményt is kiadott az ügyben. Emlékeztettek: a HÉV és az agglomerációs „kék” buszjáratok működtetésével kapcsolatban még 2016-ban egy bonyolult, sok szerződésből álló megállapodáscsomagot kötött Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium. Ezek a megállapodások 2023. december 31-én lejárnak, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január 1-jén megszűnik a jelenlegi áttekinthető és egységes tarifarendszer, „valamint nélkülözniük kell az utasoknak az eddigiekben a BKK által nyújtott magas színvonalú szolgáltatásokat (például utastájékoztatást, jegyértékesítést, járműpótlást) az agglomerációs vonalakon”. Ám a mostani áthidaló megállapodás lehetővé teszi, hogy 2024. január 1-jétől fennmaradjon az egységes tarifarendszer, vagyis megmarad a Budapest-bérlet elfogadása az agglomerációs vonalakon a főváros közigazgatási határán belül. – A hatályos jogszabályok szerint a felek ezt az áthidaló megoldást addig tarthatják fenn, amíg a közszolgáltatókra vonatkozó közbeszerzési értékhatárt a BKK által nyújtott egyes szolgáltatások értéke el nem éri – tették hozzá.