
A Telex birtokába került levél szerint a Debreceni Egyetem klinikájának traumatológiai osztályán dolgozó orvosok jelenlegi formájában nem hajlandók aláírni az új szerződést. A levélben azt írják, hogy ez a Hajdú-Bihar megyei traumatológiai ellátás megszűnését eredményezheti.
Az orvosok márciustól közalkalmazottból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerülnének át, ami bizonytalanná teszi az eddigi pótlékok és egyéb juttatások megtarthatóságát. A traumatológusoknak például nincs benne a szerződésben az eddigi fix összegű pótlékuk. Főként ezért nem írták alá.
Az új munkaszerződés emellett azonban jelentős alapbérnövekedést is tartalmaz. a szakorvosok fizetése nettó 7-800 ezer forintra nő, a nyugdíj előtt álló orvosoké 2032-ig 1,5 millió forintra nőne. Az ügyeleti díjak azonban elmaradnának az alapbértől.
Frissítés:
Nem lesz fennakadás a debreceni baleseti sebészeti ellátásban, miután az egyetem klinikai központjának vezetői rendezték a vitás kérdéseket a traumatológiai és kézsebészeti osztály szakorvosaival – közölte az egyetem sajtószolgálata kedden. Mint írták, „minden akadály elhárult az elől, hogy a klinikai központban folyó traumatológiai betegellátás és szakmai munka március 1-től is zavartalanul folytatódjon – a traumatológiai és kézsebészeti osztály szakorvosainak részvételével”.