Novák Katalin a NATO-főtitkárral tárgyal, a parlament viszont nem lép
Fotó: Novák Katalin Facebook-oldala

Novák Katalin jövő héten Brüsszelbe látogat, ahol többek között Alexander De Croo belga miniszterelnökkel, az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával, valamint Fülöp belga királlyal is tárgyal majd, ám a legfontosabb találkozója a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel lesz, írja az Index. A lap úgy tudja, hogy az orosz–ukrán és az izraeli–palesztin háború miatt több NATO-tagállam vezetője már türelmetlen Magyarországgal szemben, amiért az Országgyűlés még mindig nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását.

Az államfő még áprilisban úgy nyilatkozott, hogy „a NATO-nak egységesnek és erősebbnek kell lennie, de a bővítésről szóló kérdéseket meg kell vitatni”, ugyanakkor leszögezte, hogy köztársasági elnökként a személyes véleménye az, hogy ebben a helyzetben több érv szól Svédország NATO-csatlakozása mellett, mint az ellen.

Recep Tayyip Erdogan török elnök egyébként múlt hétfőn benyújtotta a parlamentbe a Svédország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet, ezt követően a Fidesz-frakció azzal kapcsolatban, hogy mikor veszi a magyar parlament napirendre a svéd NATO-csatlakozási egyezmény zárószavazását, azt közölte, hogy „nincs változás a kormánypártok álláspontjában, a magyar parlament szuverén, a saját menetrendje szerint halad”. A magyar parlament ugyanakkor még a jövő héten sem tárgyal a svéd NATO-csatlakozásról, noha a jövő héten négy teljes napon át ülésezik az Országgyűlés – írta a Hvg.hu. Ebbe a menetrendbe nem fér bele továbbra sem a lassan 16 hónapja tárgyalásra váró javaslat Svédország NATO-csatlakozásáról.

Törökországon és Magyarországon kívül már minden tagország jóváhagyta a svédek felvételét a szervezetbe.