
Megsértette Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla járási hivatalvezető jó hírnevét, ezért Márki-Zay Péternek 400-400 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a részükre – derül ki a Csongrád Megyei Kormányhivatal Index.hu-nak küldött közleményéből.
A jogerős ítéletről a kormányhivatal azt írta, hogy Márki-Zay valótlanul állította azt egy Facebook bejegyzésben, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és a Szegedi Járási Hivatal vezetője úgy adtak olasz szemét behozatalára engedélyt, hogy tisztában voltak ennek káros következményeivel. A hódmezővásárhelyi polgármester azt is állította: „döntésükkel hozzájárultak a vásárhelyi gyermekek mérgezéséhez, ezért a legfőbb ügyész vádat emel ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságért”.
Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla járási hivatalvezető a nekik megítélt sérelemdíjat a hódmezővásárhelyi kórháznak ajánlották fel.
Márki-Zay Péter a közösségi oldalán megjelent reagálásában azt állította, hogy a bíróság tárgyalás megtartása, és a koronatanú meghallgatása nélkül döntött. Szerinte nem tényként állítja, hogy az egyik felperes szándékosan meg akarná mérgezni saját gyermekét. A sérelemdíjat kifizeti – írta.