
A zsűri fődíját nyerte el a Magyar Zene Háza csütörtökön Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en – jelentette be pénteki közleményében Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. A rendezvény három évtizedes történetében most először nyerte el a fődíjat magyarországi épület.
A nemzetközi szakértőkből álló döntőbizottság egyhangú szavazással adta oda a díjat a Magyar Zene Házának, az indoklásában fenntarthatósági, esztétikai és látogatói élmény szempontjából is a világ legjobbjának ítélték a japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett különleges épületet.
A Magyar Zene Háza korábban a neves londoni International Property Awards, illetve az amerikai Music Cities Awards díjátadóin hozhatta el a legjobbaknak járó elismerést, míg a CNN, a World Architecture vagy a vezető nemzetközi programajánló, a TimeOut magazin pedig a világ legjobban várt épületei között tartotta számon. (MTI)