Ha elég gyakran ismételgetsz egy hazugságot, az emberek elhiszik, és te magad is el fogod hinni – ezzel a Joseph Goebbelstől származó idézettel kezdte a Facebook-posztját Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, aki Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédére reagált.
„Aki náci beszédet mond, az náci. Nem érdekel, hogy Orbán valakik szerint igazából nem is az. Olyan ugyanis nincs, hogy jóérzésű embert, ha nem gondolja komolyan ezeket a szavakat, pusztán politikai haszonszerzésből rá lehet bírni ilyen gondolatok kimondására” – írja.
„Orbánt milliók követik, ez felelősséggel jár. Egy civilizált miniszterelnök tud határvonalat húzni, vissza tud dobni Rogán »Goebbels« Antalnak egy náci propaganda beszédet azzal, hogy Tónikám, értem én, hogy el kell terelni a figyelmet a megszorításokról, a brutál rezsiemelésről, arról, hogy végighazudtuk a kampányt, de ez így azért mégis túlzás” – tette hozzá.
Majd úgy folytatja, hogy Orbán mégsem ezt tette. „Felolvasta, és vállalja. Aki ilyet ki tud mondani, attól ezek a gondolatok nem állnak távol. Ahogy Rogán fent idézett német elődje mondta, ha eddig nem is hitték, előbb-utóbb teljes hittel fogják majd ezt hangoztatni. Annak következményeit pedig már láttuk egyszer, és soha többé nem engedjük megismétlődni.”
Szabó Tímea kitért Hegedüs Zsuzsa, a miniszterelnök tanácsadójának lemondására is. Mint megjegyezte: „12 évig nem zavarta a nyíltan antiszemita Soros elleni kampány, a romák folyamatos megbélyegzése, a muszlim menekültekkel való »nőket megerőszakolós« riogatás, a melegek elleni aljas népszavazás. Vagy éppen a rokkantaktól a trafikok, a gazdáktól a földek elrablása, a hajléktalan emberek kriminalizálása. Persze jobb később, mint soha elhatárolódni a náciktól.”