
Nem állapot, hogy nem tudjuk, hogy a mindenkori köztársasági elnök miért és kinek ad kegyelmet. Ezt meg kell változtatnunk, és a Momentum jogászai már vizsgálják, hogy mit kell tennünk ennek érdekében! – írja Facebook-posztjában Tompos Márton, a Momentum alelnök és frakcióvezető-helyettese.
A politikus ezt annak kapcsán jegyezte meg, hogy a véleménye szerint több jel is arra utal, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, akit Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás miatt elnöki kegyelemben részesített, holott kulcsszerepet játszott az intézményben zajlott szexuális bántalmazásokban, több szállal is kötődik Orbán Viktor öccséhez és a Fideszhez.
A Tompos Márton szerint egyebek mellett a következő körülmények adnak okot a gyanúra:
„A kegyelmet kapott igazgatóhelyettes a NIKÉ SE-vel közösen a gyermekotthon birkózásában segített, amelynek tiszteletbeli elnöke ifj. Orbán Győző, a miniszterelnök öccse volt. Az egyesület 2016-ban, azaz a pedofil-botrány kirobbanásakor beolvadt a Honvédbe, ahol Orbán Győző lett a birkózó szakosztály elnöke. Az igazgatóhelyettes emellett vitt gyerekeket a Puskás Akadémiára is, és a Kozmann György korábbi helyettes államtitkár látogatásánál is beszédet mondott.”
Tompos Márton ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem állítja, hogy azért kapott kegyelmet az igazgatóhelyettes, mert a miniszterelnök testvérének egyesületével dolgozott együtt, mert a Puskás Akadémiához volt kapcsolata, vagy mert egy rendezvényen szerepelt a fideszes államtitkárral, de meglepően sok a kormányzati kapcsolata.