Tovább bővült azon egészségügyi ellátóhelyek egyébként sem rövid sora, amelyek az idei évet részleges, vagy teljes leállással kezdik: a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban megszűnik a kézsebészeti szakellátás, a pácienseket az ajkai Magyar Imre Kórház látja el – tudta meg a Magyar Hang. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján elérhető határozat szerint az intézledés visszavonásig érvényes. A dokumentumból kiderül, hogy az intézmény előzetesen jelezte, idén január 4-től december 31-ig azért nem tudja ellátni a kézsebészeti járóbeteg-szakrendelést, mert a szakorvosi személyi feltételek nem adottak. Az NNKGY a döntés meghozatalakor figyelembe vette más térségbeli ellátóhelyek (Győr, Nagykanizsa, Keszthely, Veszprém, Zirc) kapacitását, valamint a távolságot, így esett a választás a zalai megyeszékhelytől 85 kilométerre, másfél órányi autóútra eső ajkai kórházra, mint kijelölt ellátóhelyre.
Ahogy arról lapunk is hírt adott, az NNGYK múlt héten közzétett határozatai szerint országszerte 15 intézményben húsz osztály kénytelen felfüggeszteni tevékenységét a személyi feltételek elégtelensége miatt. A Budán található Szent János Kórház immár nemcsak a belgyógyászati feladatát nem tudja részlegesen ellátni – ezt néhány nappal korábban már elismerte az intézmény –, hanem a komoly baleseti sérültek, valamint az ittas sérültek ellátását sem. Szintén Budán, a Szent Margit Kórházban a gasztroenterológiai ellátás és a gyomor- és bélrendszeri vérző betegek ellátása szünetel, a betegeket így a pesti oldalra kell szállítani. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Centrum Kórház arc- és állcsont sebészetének feladatait januárban nyolc napon át két fővárosi intézmény, a Szent János Kórház és a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ látja el – a két város távolsága 111 kilométer. Szolnokon a menopauza és oszteoporózis szakrendelés pedig az idei évre megszűnik – ezeket a feladatokat papíron a másfél, illetve két órányi autóútra található orosházi rendelőintézet és a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja veszi át. Az Egerben található Heves megyei Markhot Ferenc Centrum Kórházban a szemészet ügyeleti ellátását nem tudják biztosítani, az ügyeleti időben érkező betegeknek a 132 kilométerre lévő Debrecenbe kell utazniuk az ellátásért. Zalaegerszegen januártól szünetel az urodinamiai (húgyutak vizsgálatát ellátó) szakrendelés is, a közellátásra igényt tartó pácienseknek a 90 kilométerre lévő Pápára kell utazniuk.
Egy betegnek sem kell több száz kilométert utaznia az ellátásért – nyilatkozta lapunknak a minap Takács Péter, akit Facebook-üzenetben sikerült elérnünk. Az egészségügyi államtitkár egyúttal azt kérte, hogy az „ilyen kártékony dezinformációkat” kezeljük „a józan ész kritikájával”. A Népszavának pedig azt mondta, egyetlen beteg sem marad ellátatlanul.