Újpest is megköszönte a megkéselt rendőr és az őt megmentő társa munkáját
Újpest önkormányzata is megköszönte a megkéselt rendőr és társa munkáját (Fotó: Déri Tibor / Facebook)

– Szarvas Erika és Lingvai Péter rendőr őrmesterek érkeztek ma meghívásunkra a Polgármesteri Hivatal Dísztermébe, ahol Czigler László alpolgármesterrel átadhattuk számukra Újpest köszönetét. A két hősnek mindenekelőtt sikeres felépülést, kitartást, majd idővel zökkenőmentes munkába állást kívánok! – számolt be róla közösségi oldalán a kerület polgármestere, a momentumos Déri Tibor. Korábban már Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya is dicséretben és jutalomban részesítette a rendőröket. 

Dicséretben részesítették az Újpesten megkéselt rendőrt és járőrtársát
Magyar Hang

Dicséretben részesítették az Újpesten megkéselt rendőrt és járőrtársát

Az eset még tavaly december 24-én történt.

Emlékezetes, tavaly éppen karácsony napján riasztották a rendőrpárost egy Kassai utcai társasház lépcsőházában hangoskodó férfi miatt. A megérkező járőrpár férfi tagját az agresszív férfi késsel többször megszúrta, ezért a másik rendőr társa életének védelmében lelőtte a támadót, aki a helyszínen meghalt. A megkéselt rendőrt súlyos állapotban vitték kórházba, ám szerencsére azóta felépült.