Lótrágyás konténer miatt fajult el a vita.
Belföld
Rajta kívül többek között a Hír Tv egykori műsorvezetője is megkapta a családokért díjat.
A Magyar Református Szeretetszolgálat két vezetője által alapított cég hallani sem akar a licencdíj kifizetéséről.
Légpuskával is lőtt a nőre.
Eközben operatív törzs is alakult a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítására.
A flotta vezérautójában elvárás, hogy a vezetőülés masszázsfunkcióval rendelkezzen.
A Krisztina körúton lesz látható az alkotás.
Ez 167 ezer diákot jelent.
A memorandum célja az együttműködés jövőbeni megkönnyítése többek közt a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztési együttműködés területén – áll a közleményben.
Több mint három hét után a WHO főigazgatóját fogadva jelent meg sajtótájékoztatón a külügyminiszter, ahol újságírói kérdésre Afganisztánnal kapcsolatos kérdésre is válaszolt.
Semjén Zsolt, Nagy István és Kovács Zoltán egy közös sajtótájékoztatón beszélt a szeptember 25-én kezdődő, „Egy a természettel” elnevezésű rendezvényről.
Erről együttérzését kifejezve Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András tájékoztatott.
Az emberi erőforrások egykori minisztere, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának jelenlegi lelkészi elnöke egy kunszentmiklósi óvoda alapkőletétlén mondott beszédet.
A férfi idén májusban csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból, a hiányt pedig álrablással próbálta meg leplezni.
Erről nem a magyar kormányzat, hanem a Wizz Air sajtófőnöke tájékoztatott. Közben a Belügyminisztérium szerint 96 Magyarországgal és szövetségeseivel együttműködő, kimenekített afgánt helyeztek el Röszkén.