Fontos lenne őszinte vitát folytatni a kontinens előtt álló kihívások leküzdéséről, azonban azokat, akiknek eltér a véleménye a fősodortól, rendre Európa-ellenesnek nevezik és a partvonalra szorítják – mondta.
EU
Tavaly 10 dzsihádista támadás történt, ezekben 12 ember halt meg és csaknem 50-en megsérültek.
A techipar évi 97 millió eurót költ el brüsszeli lobbira. Leginkább az amerikaiak nyomulnak, míg a kínaiak ezen a téren egyelőre nem fejtenek ki nagy erőfeszítést – állítja egy friss uniós felmérés.
A képviselők csalódottságuknak is hangot adtak, hiszen hiába rendelkezik az EU jogállamiság-védő eszközökkel, ezek nincsenek komoly hatással Orbán Viktorra.
Az Európai Unióban az egyetlen megoldás a migráció kezelésére, ha visszaadjuk ezt a jogot a tagországoknak – mondta a bledi fórumon.
Az Európai Bíróság Törvényszéke úgy döntött, hogy az OLAF nem tagadhatja meg ezek kiadását.
Az oltatlanokat arra kérik, oltassák be magukat, mivel a világjárványnak még nincs vége.
Janez Jansa szerint az EU-nak és Szlovéniának nem kötelessége segíteni és pénzelni a bolygó összes menekültjét, ahelyett, hogy azok megvédenék saját hazájukat.
Jelenleg az EU operatív egyeztetéseket folytat Afganisztán új vezetőivel, de ez nem jelenti a tálibok elismerését.
A negyedik hullám ugyanolyan erős lesz, mint a korábbiak.
A migrációs veszély nem csak a hagyományos balkáni útvonalon fenyeget, hanem a belarusz vezetés embercsempész akcióinak köszönhetően a balti térségben is – állapították meg az uniós belügyminiszterek.
A szervezőknek egy év alatt egy millió aláírást kell összegyűjteniük, legalább hét tagállamból.
Brüsszeli „fazekakban fortyogó” zöldpolitikai javaslatokra reagált legújabb videójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Az amerikaiak is mély aggodalommal figyelik a kormánykritikus Tvn24 hírtévét érintő módosítást.
Az Európai Bizottság szigorúbb határértékeket vezet be a bennük található nehézfémekre – így a kadmiumra és az ólomra – vonatkozóan.