Von der Leyen erkölcsi kötelességnek nevezte az afgán menekültek befogadását
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

„A kiszolgáltatott emberek áttelepítése a legnagyobb fontossággal bír. Ez erkölcsi kötelességünk” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke, miután Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével és Pedro Sánchez spanyol kormányfővel megtekintette azt a Madrid melletti légitámaszpontot, ahová az Afganisztánból kimenekített emberek érkeznek.

Ursula von der Leyen elmondta, hogy a jövő heti G7 találkozó napirendjére kell tűzni, hogy a nemzetközi közösség által szervezett, törvényes és biztonságos bevándorlási utakat találjanak globálisan azon afgánok számára, akik védelemre szorulnak.

Hozzátette: nemcsak azoknak kell segítség, akiket sikerült evakuálni, de azok számára is, akik Afganisztánban maradtak, ezért indítványozni fogja az idei évre Afganisztánnak szánt 57 millió eurós humanitárius támogatás növelését is.

„Halljuk a tálibok nyilatkozatait, de mindenek előtt a cselekedeteik által fogjuk megítélni őket” – mondta von der Leyen.

Hozzátette: jelenleg a legnagyobb akadály, hogy az emberek elérjék a kabuli repülőteret. Ezért az EU operatív egyeztetéseket folytat Afganisztán új vezetőivel, de kiemelte, hogy ez semmiképpen sem jelenti a tálibok elismerését, csak az evakuálásról tárgyalnak. (MTI)

Bukás és szégyen Afganisztánban – Új erőre kaphat Orbánék gyűlöletkampánya
Péter Tamás

Bukás és szégyen Afganisztánban – Új erőre kaphat Orbánék gyűlöletkampánya

Az orbánista média azonnal ráharapott a témára, nem hagyva kétséget afelől, hogy ők nem a humanitárius katasztrófa, hanem a gyűlöletkeltés oldaláról fognak közelíteni a kérdéshez, hagyományaikhoz hűen.