A Pénzügyminisztérium még ma benyújtja a jövő évi adótörvényeket.
Gazdaság
Egyre szűkülő utcába tévedünk a kormány által preferált fejlődési modellel, amely a működőtőke importján alapul. A tudásalapú, kutatás-fejlesztésre és innovációra épülő modell felé kellene továbblépni, de a kínai befolyás erősödése más irányba löki az országot.
Az ügynevezett átlagfogyasztást átlépők a világpiaci ár körülbelül hétszeresét kell fizessék a gázért. Kétharmad szerint azok aránya, akik szerint lenne mozgástere a kormánynak.
Szijjártó Péter jelentette be.
Az orosz Gazprom a szerződésben foglaltak ellenére nem fizet a jelenleg orosz megszállás alatti területen lévő Szohranyivka gázmérő állomáson keresztüli szállításért, ezért az ukrán cégnek nem jut elegendő pénzügyi forráshoz a tranzitköltségek fedezésére.
Nehéz egyelőre azt jósolni, hogy ettől a konstrukciótól végre javulnak majd a demográfiai adatok. Szakértőket kérdeztünk az új támogatási forma kapcsán.
A globális felmelegedést a legoptimistább becslések szerint sem tudjuk 1,5 fok alatt tartani.
A falusi csok mellé is lehet igényelni.
November 2-től 11,5 százalékra csökken az önkéntes kamatplafon mértéke a vállalkozói forgóeszközök esetében.
A legszembetűnőbb az új felszámolási eljárások idei növekedése, ami már most közel kétszerese a tavalyinak
Szeptemberben kétszer annyi vállalkozást zártak be, mint augusztusban.
Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra. Azóta nem változtatott ezen, eddig.
Ha az alacsony ár miatt kevés lesz a hazai alapanyag, akár meg is szűnhet a hazai cukorgyártás.
Az infláció miatt ugyanakkor a bérek emelkedése még mindig elmarad az árak emelkedésétől.
Az Atmedia portfóliójába tartozik a TV2-csoport, a Hírtv és a DikhTv is.