A Duna House elemzői szerint a lakáspiac lendülete a tavaszi hónapokra is kitarthat, így 38-39 ezer ingatlan cserélhet tulajdonost az első negyedévben.
Gazdaság
A jegybank elnök szerint az pedig veszít, aki csak az 1 százalék, sőt a 0,1 százalék érdekét nézi.
A járványügyi intézkedések őszi halogatása csak arra volt elegendő, hogy ne átlagon felüli mértékben szakadjon be a gazdaság.
Többek közt plusz 26 millió eurót bocsátanak rendelkezésre a különösen rászoruló gyermekes családoknak, akik önhibájukon kívül kerültek a szegénység küszöbére.
A bérnövekedést is figyelembe venné a havi járadék megállapításánál a Nyugdíjas Parlament.
Hiába távozott az MNKH Zrt. éléről, később kapott egy hatmilliós megbízást.
Matolcsy György azért tekinti példának Észtországot, mert a fejlettségi szintje az EU-átlag 64,6 százalékáról 84 százalékára emelkedett 2009 óta.
A jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.
A járvány miatt a Mol-csoport eredményei romlottak tavaly 2019-hez képest, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított eredménye 16 százalékos csökkenéssel 630 milliárd forintra esett.
Az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt. befejezi a villamos energia egyetemes szolgáltatását, 2,2 millió felhasználójának átvételére az energiahivatal közzétette a nyilvános felhívást.
Bár kevés volt az embereknek nyújtott kormányzati támogatás, mégis nőhet a fogyasztás.
Hiába teljesen azonos a gyártó és az összetétel, az eredmény nem lesz egyforma. Előrecsomagolt kolbászokat kóstoltunk.
Egyre többen látják úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer már most sem teljesít tökéletesen, és nem valószínű, hogy az utóbbi évek negatív tendenciája a jövőben visszájára fordulna.
A részletek ismerete nélkül nem tudni biztosan, mi áll a viszonylagosan jó GDP adatok mögött. Bod Péter Ákossal beszélgettünk.
A Dunaföldváron felszerelt gépsorok napi egymillió maszk gyártását teszik lehetővé – közölte Varga Mihály a gyártósor elindításakor.