
Január elsejétől a legtöbb szolgáltatását érintően az eddig megszokotthoz képest jelentősebb mértékű áremelést hajt végre a Digi, mely éppen egy évvel a díjemelést megelőzően került a 4iG Nyrt. tulajdonába – írja a hwsw.
Az új tulajdonos ezzel már másodszor nyúl hozzá a jóval a piaci átlag alatt lévő árakhoz, igaz, ebben közrejátszanak a cégcsoporttól független, külső hatások is.
A szolgáltató weboldalára pénteken felkerült, 2023. január 1-jétől érvényes szerződési feltételek szerint a díjemelés a cég szinte összes vezetékes szolgáltatását és a műholdas tévéelőfizetéseket érinti kisebb-nagyobb mértékben.
A DigiNet 1000 FTTH csomag havi díja például több mint 50 százalékkal nőhet majd januártól.
A televíziós díjcsomagok nagyjából 30 százalékkal kerülnek majd többre míg a vezetékes telefonszolgáltatásoknál csak a drágább, DigiTel 1500 konstrukció havi díja emelkedik 1500-ról 2500 forintra, a DigiTel 250 tarifa havi díja nem változik.
A legnépszerűbb, tévéelőfizetést, vezetékes telefont és gigabites internetet egyaránt tartalmazó Digi Nekem konstrukció kedvezményes havi csomagára 22 százalékkal nő majd. A szolgáltató ugyanakkor új hűségprogramot is indít januártól, valamint bevezeti a versenytárs szolgáltatóknál már jó ideje elérhető e-Pack kedvezményt is, melynek feltétele az elektronikus számlázás igénybe vétele és a számlán megjelölt határidőig történő díjfizetés.
A Digi éppen egy évvel a díjemelést megelőzően került a 4iG Nyrt. tulajdonába. A 4iG az Orbán Viktor miniszterelnök által a 2010-es kormányváltást követően meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) meghatározó szereplője, amely az utóbbi években sorra nyerte el a nagy állami megrendeléseket, és folyamatosan terjeszkedik a közép-kelet-európai piacon is. Igazgatósági elnöke és többségi részvényese Jászai Gellért, aki saját megfogalmazása szerint Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó jobbkeze volt, mielőtt beszállt az informatikai vállalatba. Jászai fontos szerepet játszott a felcsúti vállalatbirodalom felfuttatásában, aki – egy három évvel ezelőtti, a Figyelőnek adott interjúja szerint – 2019 óta immár nem a Mészáros-csoport részeként, hanem önállóan építkezik, és a Vodafone megvásárlásával telekommunikációs óriássá nőhet.