
A Fitch Ratings péntek késő este jelentette be, hogy visszavonta az Oroszország adósminősítését.
A nemzetközi hitelminősítő a döntést az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott szankciók alapján hozta.
A Fitch már március 7-én közölte, hogy felfüggeszti minden kereskedelmi tevékenységét Oroszországban, március 15-én pedig az Európai Unió bejelentette, hogy megtiltja hitelminősítői osztályzatok érvényben tartását oroszországi jogi személyekre, vállalatokra és egyéb létesítményekre.
A Fitch Ratings március 23-án ismertette azt a szándékát, hogy az EU-szankciókat betartva, az unió által kijelölt április 15-i határidő előtt minden oroszországi entitás osztályzatát visszavonja, írja az MTI.
A Fitch legutóbbi orosz államadós-besorolása „C” volt. A hitelminősítő március 8-án rontotta erre a mélyen spekulatív szintre a hosszú futamidejű orosz szuverén devizaadósság-kötelezettségek osztályzatát az addigi „B”-ről, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Oroszország államadósság-törlesztési csődesemény küszöbén áll.
A két másik nagy nemzetközi hitelminősítő intézet, a Moody's Investors Service és az S&P Global Ratings a héten szintén bejelentette, hogy az Oroszország ellen bevezetett nemzetközi szankcióknak megfelelően nem nyújt többé adósbesorolást orosz jogi személyeknek.
A Fitch azonban az első a három nagy nemzetközi hitelminősítő cég közül, amelyek a szuverén adósbesorolást is megvonta Oroszországtól.
Mint a Portfolió magyarázza, a lépés azt jelenti, hogy Oroszország mostantól értékelhetetlen befektetői szempontból. Mint hozzáteszik, az elmúlt hetekben a hitelminősítők az orosz államot már csődközeli minősítési kategóriába vágták, tehát aki az adósságbesorolás alapján fektetett be, már nem vizsgál orosz célpontokat. Másrészt az orosz gazdaság külső kapcsolatai a szankciók hatására nagyon sokat gyengültek, amelyek technikailag (és néha jogilag is) lehetetlenné teszik a befektetést.
A háborúról szóló percről percre közvetítésünket itt olvashatja!