Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitája 2006-ban. (Fotó: AFP via Europress/ Kisbenedek Attila)
El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! – mondta Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke 2006-ban. 2024-ben pedig úgy fogalmazott hazánk kormányfője, Orbán Viktor, hogy „aki azt mondja, a románok jobban élnek, az költözzön oda”.
Az ötszáz médiumot tömörítő propaganda-konglomerátum el- és kitartott médiamunkásai, valamint „sokat látott szakértői” napokig fogják majd magyarázni, hogy miért nem tehető egyenlőségjel a két kijelentés közé. Nem kell velük foglalkozni, őket ezért fizetik. Illetve fizetjük, de ez már tényleg részletkérdés.
Az viszont nem, hogy alighanem lesz valami, amit úgyis kihagynak majd az érveik közül a közpénz-meghajtású billentyűpribékek. Mégpedig azt, hogy ez már csak a jéghegy csúcsa, ez már csak a szimbolikus szint. Nem elhanyagolható persze, hogy tizennyolc év után Orbán valamiben szinte szó szerint lemásolta Gyurcsányt, de sokkal izgalmasabb ennél az ok-okozati összefüggés. Hogy Orbán pontosan ugyanazért volt kénytelen ezt a riposztot használni, mint elődje: mert a kemény tények beszorították őt a magyar viszonyok alkotta sarokba. Gyurcsány Ferenc a posztkommunista párt elnökeként és a rendszerváltás óta először ciklust ismétlő miniszterelnökként hallani sem akart róla, hogy a kádári igazságokhoz hozzányúljon. Úgyhogy Szlovákia köszönte szépen és túlélve egy Meciar-korszakot meg egy éhséglázadást, szépen elhúzott az ezredfordulós Magyarország mellett. Amikor aztán Gyurcsány zárt körben mégis beszélt arról, hogy ez így nem jó, és ez kiderült, abból láttuk mi lett: morális válság, könnygáz, gumilövedék, zsinórban négy Fidesz-kétharmad.
Most pedig itt van Orbán Viktor, aki hosszabb időt töltött zsinórban a magyar kormány élén, mint Tisza Kálmán. Ebből a közel másfél évtizedből a saját értékelése szerint volt tíz olyan év, ami a Trianon utáni Magyarország legjobb időszaka volt. És elődje sorsát látva ő sem merészelt hozzányúlni a nagy állami elosztórendszerekhez, inkább hagyta végérvényesen lerohadni őket. De aztán, ha nem is gyorsan, „eljött az igazság pillanata”: Orbán Viktort is „az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai” segítették, hogy túlélje ezt a folytatólagosan elkövetett politikai mulasztást. Érzi ő is, hogy „lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat”, mert „nincsen tovább, nincsen”. Úgyhogy ez az Orbán Viktor most áll a mérhetetlenre zsugorodott kádári utódpárt elnöke, egy valaha volt borsodi melós előtt, és az általa közölt tények és számok hallatán annyit tud neki mondani, hogy költözzön Romániába.
Magyarán annyira képes most, mint 2006-ban volt Gyurcsány Ferenc. Lehet, hogy hamarosan eljön az idő, amikor zárt körben, egy Balaton közelében tartott frakcióülésen a párttársainak el is ismeri majd, hogy „ennyi tehetségünk van gyerekek”.
