Tud-e bármi olyat tenni Oroszország vagy Kína, hogy bekéressük a nagykövetüket?

A Külügyminisztérium bekérette a svéd nagykövetet. Szerdai hírről van szó ugyan, de az előbbi mondat rég belénk éghetett: a Szijjártó Péter vezette kabinet viszonylagos rendszerességgel kéreti be az északi ország diplomatáját. Ahogy nyugati szövetségeseinkéit általában. A németet 2020-ban azért, mert Michael Roth német külügyi államtitkár erősödő magyarországi antiszemitizmust emlegetett. A hollandot 2019-ben azért, mert Mark Rutte azt mondta, Magyarországon nem tartják tiszteletben a jogállamiságot. David Pressman amerikai nagykövetet idén márciusban pedig azután rendelték be, hogy Joe Biden kifejtette, szerinte Orbán nem tartja működőképesnek a demokráciát, és diktatúrát szeretne. A szomszédos országoknak is kijutott már ebből, főleg a románoknak. A budapesti ukrán ügyvivőnek pedig 2022 októberében azért kellett bemennie, mert lekerült a turul a munkácsi vár bástyájáról. De tény, hogy az egyik legtöbbször a svédeket sikerült berángatni. Egyszer azért, mert a magyar bevándorláspolitikát kritizálták. Máskor meg amiatt, mert a magyarországi koronavírus-törvény miatt aggódtak. (Emiatt bekérették 2020 májusában a dán, a finn, a norvég és az izlandi nagykövetet is.) A kritikus véleményekkel persze lehet vitatkozni, Joe Biden megszólalásait sem csupán a magyar kormány szokta vitatni. Az viszont látványos, ahogy a magyar külügy kapva kap minden egyes vitatható nyugati véleményen, miközben a keletieknek látványosan mindent elnéznek, akár tüntetések erőszakos leverését, bebörtönzéseket, autoriter rezsimek működtetését is.

Az elmúlt évekből nemigen emlékezhetünk olyan alkalomra, amikor bekérették volna az orosz, a török vagy a kínai nagykövetet. Szijjártó Péter azt sem találta elégséges oknak erre, amikor egy orosz történelemkönyvben 1956 kapcsán fasiszta múltú résztvevőket emlegettek, illetve az amerikaiak kavarását is sejtették. A külügyminiszter azzal próbálta elütni a dolgot: azért nem kéreti be a nagykövetet, mert ez olyan dolog, amiről még vitázni sem hajlandóak. Nem így gondolta 2018-ban, amikor a svéd kormányfő 1956-tal kapcsolatos, a magyar kormányt bíráló kijelentéseiről volt szó. Amikor a svédek felhívták a figyelmet, hogy 1956-ban ők is fogadtak be magyar menekülteket, akkor még Szijjártó ilyen kirohanásokra ragadtatta magát: „a svéd migrációs miniszter egyenlőségjelet tett az 1956-os magyar menekültek és az illegális bevándorlók közé. Aki ilyet tesz, az történelemhamisítást követ el.”

Fasiszta magyar '56-osok? Erdogan embere magyar tüntetőt ver? Lépjünk túl rajta!

De ha a szuverenitására és nemzeti elköteleződésére büszke kormányt csak az zavarja, amikor a kormányt kritizálják, akkor is lenne okuk lépni. Például, amikor Oroszország tavaly a barátságtalan államok listájára helyezett bennünket. Vagy amikor egyenesen orosz állami hekkerek törték fel a Külügyminisztérium informatikai rendszerét. Akkor viszont azt Szijjártóék kampányhazugságnak nevezték, majd amikor évekkel később kiderült, hogy mégis csak igaz volt, akkor olyanokkal tereltek: az ilyen hekkertámadások folyamatosak.

Nemrég eközben a külügy azt állította, meghamisították Szijjártó nyilatkozatát, amelyben azt sajnálta, hogy a NATO nem tárgyalt 2021-ben az orosz kormány javaslatairól. Ezek között volt az is, hogy a védelmi szövetség húzódjon vissza az 1997-es határai mögé. Ha valaki meghamisította a külügyminiszter szavait, az csak a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség lehetett, de ekkor sem látta szükségesnek Szijjártó a dorgálást. Ahogy a törökök esetében sem, amikor Recep Tayyip Erdogan egy embere augusztus 20-án, magyar földön bántalmazott egy a török elnök ellen demonstráló magyar embert. (Aki nyilvánvalóan nem jelentett fizikai fenyegetést Erdoganra, csak a vele szembeni véleményét fejezte ki.) Sőt, Törökországgal közösen Magyarország volt az egyetlen, amely hosszú ideig blokkolta a svédek NATO-csatlakozási szándékát. A magyar külügy folyamatosan tagadta, hogy ezt török kérésre tennénk. Talán azért, hogy ezt igazolják, végül még a törökök beleegyezése után is izmoztak kicsit a svédekkel az elfogadás előtt.

Kérdés, egyáltalán el tudnának-e követni bármi olyat az oroszok, törökök és kínaiak, ami elég lenne ahhoz, aminek a töredéke is elegendő szokott nyugati szövetségeseink esetében. Mindenesetre a keleti országokkal szembeni tisztelettudó, barátságos hangnemért végül a magyar külügy mindig megkapja a keleti dicséretet. A napokban például Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő beszélt arról, hogy Orbán szerinte független és konstruktív irányvonala Moszkvában sokkal nagyobb elismerést kelt, mint az európai diplomácia vezetőjének „rövidlátó és helyenként ellentmondásos” politikája. Vasárnap pedig sikerült fel is érnünk a csúcsra: Észak-Korea külügyminisztériuma dicsérte Orbán Viktor október 23-ai beszédét, szuverenitás melletti kiállását és az Európai Uniótól érkező nyomással szembeni ellenállását. 

A belarusz rezsim módszerei sem fájnak Szijjártóéknak

A Külügyminisztériumnál is érdeklődtünk erről. Levélben kérdeztünk rá, miért nem látják soha szükségesnek behívatni a fenti országok nagyköveteit, szemben a nyugati és északi országokéival, és hogyan viszonyul szerintük mindez a magyar szuverenitáshoz. Miért félnek konfrontálódni az orosz, a török és a kínai kormányokkal? Bár a külügy sajtója rendszeresen értesít bennünket levélben egy-egy reakciójukról, pontosításukról, de választ jelen esetben eddig nem kaptunk.

Levelünk elküldése után viszont szerencsére befutott a közlemény: Szijjártó Péter szerint hídégetés helyett hídépítésre van szükség, egyben vissza kell térni az eurázsiai együttműködéshez. A külügyminiszter az Eurázsiai Biztonsági Konferencia megnyitóján beszélt erről a „baráti” Minszkben. Ahogy mindenhol máshol, úgy itt sem maradhatott el a nyugati világ bírálata, egyben a keleti autokráciák feldicsérése. Szijjártó megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Belaruszban tartott rendezvényen ismertetheti Magyarország álláspontját. Majd kifejtette, „napjainkban komoly erők dolgoznak a vélemények hegemóniájának megteremtésén, és ha egy adott ország irányvonala nem teljesen illeszkedik a fősodorba, akkor azonnal megkérdőjelezik a jogát ennek képviseletére.” Ez alatt feltehetően nem a Lukasenka-rezsimre gondolt, mely egy megkérdőjelezhető tisztaságú választást követően erőszakkal verette le az ellene szerveződő tömegtüntetéseket, sok ezer embert bebörtönözve koholt vádakkal. Az ellenzéki vezető, Szvetlana Tyihanovszkaja kénytelen volt külföldre menekülni, de azért távollétében tavaly tizenöt év börtönre ítélték. Az orosz érdekszférába tartozó Belaruszban természetesen nem is kérdés, hogy ha visszatérne, könnyen hasonló sorsra jutna, mint Alekszej Navalnij. 

Amikor 2021 májusában a belarusz hatóságok bombafenyegetésre hivatkozva leszállíttattak egy gépet Minszkben, csak hogy letartóztathassák Raman Prataszevics újságírót, az Európai Unió, de Pozsony is azonnal bekérette a belarusz nagykövetet, határozottan elítélve a történteket. A Külügyminisztérium a szövetségeseinkkel szembeni folyamatos, önérzetes kardcsörtetés helyett akkor is szűkszavúságba menekült, és végül annyit volt hajlandó közölni: „Magyarország csatlakozott a kérdésben kiadott közös, uniós nyilatkozathoz. Ennek szövege tehát hazánk álláspontját is tükrözi.”

Belarusz magyarországi nagykövere, Uladzimir Ulakhovics azért szerencsére arról beszámolhatott tavaly hazája állami televíziójában: Magyarország azért lobbizik, hogy visszatérhessenek az uniós piacra a belarusz pelletek. Szijjártó pedig most közös sajtótájékoztatót tartott a belarusz külügyér Makszim Rizsenkovval is, olyanokat mondva: Belarusz száz százalékban megbízható tranzitországként biztosítja számunkra az energiaszállítások biztonságát, kiszámíthatóságát. Magyarország pedig továbbra is kész a hazai pálya lehetőségét biztosítani a belarusz futballistáknak. Láthatjuk tehát, a kormány az orosz és a török érdekek mellett legalább annyira a szívén viseli a belaruszokéit is.

Hogyan is zajlanak ezek a bekéretések?

Baráti országok és szövetségesek között meglehetősen ritka a nagyköveti bekéretés, és kell legyen valami komoly kiváltó oka – fejtette ki megkeresésünkre Szent-Iványi István, aki 2010 és 2015 között volt Magyarország ljubljanai nagykövete. Mindenesetre azért őt is bekérették Szlovéniában két alkalommal. Egyszer, mint mondja, azért, mert elégedetlenek voltak a magyarországi szlovén általános iskola anyagi és technikai feltételeivel. Másodszor pedig azért, mert a 2011-es magyar uniós elnökségi kiadványban a vendek eredetéről tévtanokat állító tudóst pozitívan mutatták be. Amire, ahogy arra Szent-Iványi utal, a szlovének nagyon érzékenyek. De mindkét alkalommal a fogadtatás szerinte kifejezetten konstruktív és baráti volt, sem feszültség, sem durva hangnem nem jellemezte azt.

A korábban EP- és parlamenti képviselőként is dolgozó Szent-Iványi úgy látja, mostanában a külügy ritkábban él ezzel az eszközzel, míg néhány éve „mindennapos volt, és emiatt teljesen elinflálódott”. A nagykövetek, mint tapasztalta, viccelődve, derűsen beszéltek róla, és egyfajta dicsőségnek, elismerésnek tekintették, ha bekérették őket. Komolyan viszont nem igazán vették. Egy nagykövet mesélt neki arról, hogyan zajlott konkrétan egy ilyen bekéretés: soha nem Szijjártó fogadta őket, hanem vagy Magyar Levente, vagy valamlyik helyettes államtitkár. – A nagykövet azt mesélte, hogy szinte bocsánatot kért tőle, aki fogadta őt. Azt mondta, hogy ezt elsősorban belpolitikai okokból teszik meg, és nem akarják a két ország közötti kapcsolatokat megterhelni vagy elrontani. Amikor a nagykövet megkérdezte, hogy a két külügyminiszter tervezett találkozóját lemondják-e, akkor a magyar partner szinte könyörögve mondta, hogy erről szó sincs, a világért sem szeretnék – idézte fel a beszélgetést Szent-Iványi.

A Magyar Atlanti Tanács alelnökeként is ismert Szent-Iványi hozzátette: a nagykövetek is észrevételezik, hogy az orosz, a kínai vagy a török nagykövetet viszont nem szokták bekéretni. – Furcsa diszkrimináció, hogy a szövetségeseket folyamatosan, bár mostanában már ritkábban zaklatják, de az elvileg rivális, kihívó országok nagyköveteit soha nem kéretik be – teszi hozzá.