Nem, Magyarországon nincs diktatúra. Csak közben akkora a demokrácia, hogy egy nevetős szmájlival kivégezheti magát az ember, és ehhez elegendő, ha a szmájlis „öngyilkosságot” egy fideszes polgármester által vezetett kistelepülésen követi el közmunkásként.
De még mielőtt kibontanám a szomorú magyar históriát, némi lappromóciós tágabb dimenzió következzék: a pénteken megjelenő Magyar Hangba a pedagógusok tiltakozó mozgalmának befulladásáról írtam azzal a csavarral, hogy körbekérdeztem a nem Budapesten élő tanár ismerőseimet, feléjük volt-e bármiféle megmozdulás, s ha nem, annak mi lehet az oka. Amit nagyjából valamennyien válaszoltak, hogy vidéken mindenki ismer mindenkit, és ha összerúgod a port a polgármesterrel, nyomorult vesszőfutássá válhat az életed. Hát így járt a Nyírmártonfalván közmunkásként (amúgy szociális munkásként, csak arra állítólag nem volt pénz, ezért kvázi lefokozták) dolgozó édesanya is, akinek bűne, hogy az ismerőse lombkorona nélküli lombkoronasétányról készített fotójára nevetős emojival reagált. Hűha, ugyebár. Be is hívatta mindjárt a település vezetője, bizonyos Filemon Mihály a hivatalba, hogy le kéne azt venni onnan, máskülönben kirúgásba is torkollhat a história – gondolom, a falu jó híre miatt aggódhatott a polgármester, de nem szeretném elpoénkodni, mert kórkép ez, a végérvényesen a XX. századba fulladt Magyarország állapottyának tökéletes diagnózisa.
Ábrándozhatunk itt mindenféle polgári akármiről, képzelődhetünk ilyen-olyan összefogásról, szolidaritásról, önmagukért kiálló társadalmi csoportokról, a valóságban a Filemon Mihályok territóriuma vagyunk, voltunk és leszünk, ahol már megmosolyogni sem szabad az unortodox, illiberális elmebetegségeket. Úgyhogy a bátor nyírmártoni édesanya helyében levenném a vidám szmájlit hogy a könnycsepphullatót tegyem a helyére, hátha azzal nem tud mit kezdeni a feudálkádárista szisztéma.
