Elektronikus betekintés a tudományokba

Elektronikus betekintés a tudományokba

Betekintés-könyvek

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Akadémiai Kiadó egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektronikus könyv- és folyóirat-kiadásra, számos szak- és tankönyvet, illetve ismeretterjesztő művet kínálnak MERSZ (Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás) nevű platformjukon. Az oldalon elérhető népszerűsítő tudományos könyvek zászlóshajóit adják a Betekintés-sorozat kötetei. Bár, ha belegondolunk, a kötet szó nem megfelelő e kiadványokra, hiszen a kifejezés a papírlapok összekötésére utal, itt pedig kizárólag elektronikusan létező dokumentumokról van szó. Hiába, no, szokni kell még az e-könyvek jelenlétét.

Eddig nyolc könyv jelent meg, amelyek (bár ezt meglepően nehéz szemre megbecsülni, ha az ember nem érezheti a könyvek vastagságát, és nem látja méretüket) nagyjából zsebkönyvnyi terjedelműek lehetnek. A címek alapján egyértelmű, a sorozatot úgy szerkesztik, hogy az valóban felölelje a tudományok teljes spektrumát. Az első művet Falus András immunológus írta, és már részletesen foglalkozik benne az új típusú koronavírussal is. A további kötetek között találunk filozófiai, könyvtártudományi, kémiai, nyelvészeti, a szótárak készítéséről szóló művet, a sorozat pedig folytatódni fog.

A szövegek szakmai pontosságát illetően nem lehet senkinek sem kétsége, hiszen valóban a tárgyalt tudományterületek legnagyobb élő képviselőit kérték fel az írásra. Ahogy a Betekintés sorozatcím is utal rá, nem a teljes elmélyülés e kis könyvek célja (ezt sem a terjedelem nem engedi, sem a megcélzott közönség befogadókészsége nem lenne elegendő hozzá). A cél valóban a bepillantás, az adott tudományterület lényegének, vizsgálati tárgyának, alapvető módszereinek felvillantása. És ebben nagyon jól működik a sorozat: nem kell sok időt rászánni egy-egy könyvre, és utána az embernek valóban meglesz az alapvető fogalma például a szótárírás mechanizmusáról vagy más, korántsem triviális tudományágról.

A témák kiválasztásakor igyekeztek az aktuális területekre koncentrálni, ahol lényeges változások történtek az elmúlt években. Az immunológia – világjárvány idején – értelemszerűen ilyen, de elérhető kötet az elektronikus könyvtárakról vagy a digitális bölcsészetről is, amit, bevallom, a címe alapján én sem tudtam hová tenni, nem tudtam, hogy az informatika ilyen mélyen teret nyert a bölcsészeti kutatások világában is.

A sorozatban egy tartalomiparban dolgozó munkás számára mégis az a legizgalmasabb, hogy mennyire válhat sikeressé, mennyire fogják az olvasók befogadni az elektronikus könyveket a papírváltozat helyett, mellett. Kétségtelen, hogy az e-könyvnek sok előnye van, bármikor a mindenkinél folyamatosan ott lévő mobiltelefon képernyőjére varázsolható, a szöveg a megjelenés után is javítható, bővíthető. Sokan azonban ragaszkodnak a papírkönyvekhez, és nekik is ugyanilyen respektálható érveik vannak. A jobb hordozhatóság érdekében mindenesetre hasznos lenne a sorozat köteteit e-könyv-olvasókra letölthető formában is kiadni, bár persze ez ellen is szólnak érvek – hiszen amit le lehet tölteni, azt el is lehet lopni.

A könyvek a Mersz.hu/betekintes oldalon találhatók, az adatbázis egyéb dokumentumaihoz is hozzáférést biztosító előfizetés ellenében (fél évre 6990, egy évre 9990 forint)

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/24. számában jelent meg, június 11-én.

Címkék: betekintés