Nyolcvanhét évesen meghalt Sipos Gyula, aki Albert Pál írói néven vált ismertté – számolt be róla Radvánszky Anikó irodalomtörténész bejegyzése alapján a Litera. Sipos a francia irodalom értő elemzője volt, egyben a nyugati magyar irodalmi élet jeles alakja.
Sipos 1935. július 22-én született Budapesten. Alig múlt húszéves, amikor 1956 őszén Párizsba emigrált, majd a Sorbonne-on szerzett tanári oklevelet. Olyan folyóiratokban kezdte publikálni kritikáit, tanulmányait, mint az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság vagy a Magyar Műhely. Az Edition du Seuil munkatársa lett, Gara László mellett pedig szerepet vállalt az 1962-es Anthologie de la poésie hongroise (A magyar költészet antológiája) kötet összeállításában. Évtizedeken át a Szabad Európa Rádió munkatársaként tevékenykedett. Nagy szerepe volt mind a magyar irodalom franciaországi megismertetésében, mind a francia irodalom elemzésében.
Azok közé tartozott, akik az esszé műfajában tudtak igazán kibontakozni, kifejezetten jelentős életművet hagyott maga után. Alkalmak című kötete nagyívű munka, majd folytatást is írt hozzá, olyanokat tárgyalva ezekben, mint Jean Giono, Alain Robbe-Grillet, Roland Barthes, Georges Perec és Eugène Ionesco, a magyarok részéről pedig Weöres Sándor, Szentkuthy Miklós vagy Esterházy Péter. A közös sorsunkhoz, 1956-hoz és a szabadsághoz való hozzáállás fontos volt számára mindenkinél, így az Alkalmak 2.-ben is örömmel említette például Albert Camus szabadságharcunk melletti kiállását, és csalódottan Roland Barthes félénkségét vagy Julia Kristeva elköteleződését a létező szocializmus mellett. A magyar szerzőkről pedig érezhető büszkeséggel szólt mindig, jellemző fordulatok voltak, hogy „a mi Babitsunk is fordította”, illetve hogy „ebben hasonlít hozzá Móricz Zsigmond, a mi Gazsink”.
A Párizsban élő irodalmárral Pályi András készített az Élet és Irodalom 2013. augusztus 9-ei számába interjút. Beszélt itt arról, hogy Faludy György javaslatára változtatott nevet, miután elküldte neki kritikáját Illés Endre kötetéről. „»Maga ugyan tehetségtelen, de közöljük – mondta –, csak azonnal változtasson nevet, mert létezik már egy narodnyik poéta a magyar irodalomban ezen a néven.« Így lettem én huszonhárom éves fejjel Albert Pál” – mondta. Magyarországról való távozása kapcsán úgy fogalmazott, hogy kíváncsi is volt, másrészt sejtette, hogy sok-sok évig nem tér majd haza. Végül harminchárom év lett belőle.
A következő évtizedekről számos tanulságos történetet tudott mesélni: „Volt például egy Kassák-kiállítás Párizsban 1960-ban, azon megjelent mindenki, aki élt, Vasarely, Méray, az Irodalmi Újság, a Magyar Műhelyesek, csak Kassák maga nem, mert őt nem engedték ki. Erre a Kassák-kiállításra érkezett meg az új magyar konzul, bizonyos Szabó Gyula nevű százados vagy őrnagy, nem tudom, fogalma sem volt, eszik-e vagy isszák Kassákot, csak pojácáskodott, akadt is, aki rákérdezett, mégis hogyan került ide, ő meg a lehető legtermészetesebben kijelentette: »Tetszik tudni, Mongóliába készültem, csak közbejött egy gikszer, így kerültem Párizsba.«” Margócsy István később enciklopédikus szerzőnek nevezte Sipost, akinek „könnyed és rafinált előadásmódja” mögött észrevehetjük „a XX. század második felének összes irodalomelméleti kurzusát”.
Az esszéistát nemrég Kukorelly Endre is emlegette az Élet és Irodalomban. Említést tett több fontos alkotóról, akikről szerinte kevés szó esik, és akiket nem halmoztak el díjakkal. „Párizsi Magyar Műhely, ist Ihnen unbekannt? Papp Tibor, Bujdosó Alpár. Már meghaltak. Nem kaptak Kossuth-díjat. Nagy Pali még megvan. Bakucz rég nincs, vele sosem találkoztam, ahogy Horváth Elemérrel sem. Vitéz is rég meghalt, Baránszky néhány éve, Kemenes Géfin néhány hónapja. Ki beszél róluk? Egyáltalán, ki tud róluk? Ott voltak még – huhh, sokan: Határ Győző, Czigány Lóránt és Magda, Sipos Gyula / Albert Pál, Perneczky Géza, Szentjóby Tamás, nyugati emigránsok. Erdély Miklós, hazai emigráns. Magyar írók. Foglalkozunk velük?” – kérdezte.
„Szeretettel emlékszem vissza Gyulára, s személyes, és a 2000-es évek elején igen gyakori telefonbeszélgetéseinkre. Sziporkázó, okos, szellemes ember volt. Olyan, akinek még sokat jelentett az irodalom, a filozófia, valamint a magyar és a francia kultúra kapcsolata. Egy kiváló kritikus, egy jeles gondolkodó és egy értékes ember távozott közülünk”, emlékezett meg Sipos Gyuláról egy Facebook-bejegyzésében a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, L. Simon László.
A Magyar Műhely Kassák-díját 1980-ban kapta meg, majd 1991-ben a Mikes Kelemen Kör Díját, 2001-ben ’56-os emlékplakettet, 2002-ben a Szépírók Társasága Díját, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át.
