Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak; ezúttal: Pálos Hannát, a budapesti Katona József Színház színészét.
Ha belépek egy könyvesboltba – és miután túlteszem magam a szorongáson, hogy soha nem fogok tudni mindent elolvasni –, először mindig a kortárs magyar irodalom polcai felé fordulok. Szeretem követni az új könyveket, írókat; és kíváncsi vagyok, ők hogyan reflektálnak a jelenre. Nagyon erős a felhozatal: az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb élménye Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye volt. Azt éreztem, hogy a generációmnak egy nagyon fontos pillanatát örökítette meg, végtelenül természetesen, olvasmányosan, mégis rengeteg költészettel.
Halász Ritától a Mélylevegő pedig a saját életem egy régi foltjához adott szavakat, amiket eddig nem mertem kimondani. A stílusa, humora és világa rendkívül ismerős volt az első mondattól kezdve. Színészként annyira érdekelni kezdett, és addig forgattam újra és újra, hogy végül hangoskönyvet is készítettünk belőle. Most éppen Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényét olvasom, de még hátravan ötven oldal, és kíváncsian várom, hova fut ki a szereplők története. Háy János írásait bármikor felcsapom, hozzá nagyon erősen kötődöm. És most kezdek megérni Esterházy Péter regényeire is.
Skandináv krimi és Trejo tacói
Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal: Rényi Ádám kiadótulajdonos-írót.
A könyvválasztásaimat gyakran meghatározza, éppen milyen szerepet próbálok: igyekszem olyan irodalmi művek után nyúlni, amelyek ugyanazokat a kérdéseket járják körbe, mint az előadás, amivel foglalkozunk a színházban. A külföldi szerzők közül apukám (Pálos György operatőr-rendező – a szerk.) ajánlásaira hagyatkozom, így ismertem meg Karl Ove Knausgard Harcom című, hatkötetes életműregényét. Mikroszkopikus közelségbe enged saját magához, a családjához, a hozott és örökölt traumáihoz és ahhoz a harchoz, hogyan lehet ezzel megbirkózni tizen-, huszon-, harminc-, negyvenévesen. Szeretem, hogy kicsit közelebb kerülhetek az életközepi válságban vergődő férfiak problémáihoz. Rettenetesen érdekel.
Muszáj megemlítenem még Kazuo Ishigurót, akiknek minden regénye egy utazás, és mindig más-más világba visz. Legutóbb megjelent kötete, a Klara és a nap zavarba ejt, felkavar, és nem hagy nyugodni; olyan tükröt tart elénk, amelyben végtelenül érzékenyen, pontosan, de ítélkezés nélkül mutatja meg, milyenek is vagyunk mi, emberek.
Engem úgy neveltek, hogy az olvasás elengedhetetlen része a mindennapoknak. Pár éve rátaláltam Dragomán György egy mondatára, miszerint: „Nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni.” Ezt azóta nagyon szigorúan tartom. Különös és semmihez sem hasonlítható koncentrációt igényel elmélyedni egy regényben. A koronavírus-járvány egyenes következménye nálam, hogy szinte teljesen felhagytam a streamingszolgáltatók gyakran vitatható minőségű sorozatainak követésével, és azt az időt inkább könyvekre és egyfajta befelé figyelésre fordítom.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/6. számában jelent meg február 10-én.
