Szégyelljétek magatokat belgrádiak! – kiáltja dühösen a mikrofonba a szónok a forró szombati napon, mire a hallgatóság unottan és erőtlenül tapsolni kezd. A belgrádi Parlament, a Szkupstina előtt állunk, ahol néhány száz ember verődött össze, hogy választási bojkottra hívjon fel. Vasárnap köztársasági, vajdasági tartományi, illetve önkormányzati választások tartanak. A demonstrálók kis csoportja Dél-Szerbiából buszozott fel, hogy arra buzdítsa a belgrádiakat, ne menjenek el vasárnap szavazni. A csalódottság szinte tapintható: a járókelőket láthatóan nem mozgatják meg az egyre hisztérikusabb felszólalók, akik hol a kormánypártokat, hol az ellenzéket szidják, hol pedig az 5G mobilhálózat ellen emelik fel a hangjukat. A szónok viszont most a belgrádiakhoz fordul, nekik üzeni: gyalázat, hogy ilyenkor is a kávézókban vannak és csak csevegnek ahelyett, hogy tennének végre valamit a hazájukért. Ha az őseik is úgy cselekedtek volna, mint ők, már nem létezne Szerbia.
Milica ugyan belgrádi, de a fiatal nő nem tüntetni érkezett a parlament előtti Pionír parkba, csak a kisbabájával jött ki egy kicsit a szabadba. Miközben a tűző napon a megigazítja kisfia sapkáját, azt mondja: ez a demonstráció már csak árnyéka a múlt évi nagy tüntetéseknek. Akkor szombatonként több tízezren vonultak az utcára, most már bárki örülne annak, ha kétszáznál több embert meg tudna mozgatni. Ő az „1 az 5 millióból” névre keresztelt tüntetéssorozat elején még részt vett ezeken az ellenzéki sétákon, azonban kiábrándult, mert úgy látta, semmiféle eredménye nincs az ilyen akcióknak. Arról nem is beszélve, hogy idővel az ellenzék is megosztottá vált, különösen, miután a kormány levitte a választási küszöböt 3 százalékra és egyes politikai erők úgy döntöttek, hogy a korábban meghirdetett bojkott helyett mégis részt vesznek a választásokon.
– Apátia és letargia van, nem csodálkoznék, ha az 50 százalékot sem érné el a választási részvétel – mondja Milica, aki maga is bojkottálja a választásokat. Sokat azonban nem vár ettől: szerinte akár húsz százalékos is lehetne a részvétel, a „Nyugatnak” akkor is Aleksandar Vucic és az ő Szerb Haladó Pártja (SNS) kellene, mert a szerb államfő sikeresen hitette el Brüsszellel és Washingtonnal, hogy ő a stabilitás egyetlen garanciája a Balkánon. Az pedig a legkevésbé sem zavarja a nagyhatalmakat – véli Milica –, hogy a szerb jogállamiságot az elmúlt években porig rombolták, szabad választásokról nem beszélhetünk, a közmédia pedig teljes egészében Vucic pártjának játékszere lett.
Már a belgrádi utcákon is látszik, hogy a mostani választások nem lesznek olyanok, mint az eddigiek. A köztereken szinte kizárólag a haladók plakátjait látni, néhány napos belgrádi körutunk során az ellenzéki pártok közül egyedül a radikálisok vezérének, Vojislav Seseljnek a plakátjait láttuk egy-két helyen. Szabadkán azonban más a helyzet: a délvidéki magyarság központjában a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) erőteljes kampányt indított a város „balkanizálódása” ellen, az óriásplakátjaikon hófehér háttérben ezt üzeni a párt: „Közösség. Fejlődés. Jövő.” Ezzel viszont véget is ér a vajdasági magyar politikai spektrum, ugyanis a rivális Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) bojkottálja a választásokat, a korábban a VMSZ-ből kiszakadt Magyar Mozgalom pedig nem alakult párttá, civil mozgalomként társult más politikai erőkhöz. Az már most teljesen biztosra vehető, hogy a választások után a VMSZ is részese lesz a szerb haladók és szocialisták koalíciójának, a legnagyobb vajdasági magyar pártot csupán a szerbiai politikai életből kiábrándult magyar szavazók mozgósítása izzasztja meg.
– Amit ma Szerbiában választásoknak neveznek, az egyáltalán nem az. Ha részt vennénk a választáson, azzal elismernénk és legitimálnánk a diktatúrát Szerbiában – mondja Nebojsa Novakovic, az egykor kormányzó Demokrata Párt (DS) vajdasági vezetője. A politikus szerint Szerbia földrajzilag ugyan Európában van, ám most egy olyan afrikai országra hajaz, amelyet egy diktátor irányít, aki – miközben eleget tesz a nemzetközi közösség elvárásainak – a saját népén élősködik. Novakovic arra számít, hogy a választások után Szerbiában a politikai instabilitás mélyülni fog, ugyanis a választók nagy részének – a bojkott miatt – nem lesznek képviselői a parlamentben. – Ez így csak szimulációja lesz egy valódi parlamentnek, ami nyilvánvalóan nem fenntartható – érvel Novakovic, aki az elmúlt másfél évet azzal töltötte, hogy Vajdaságban koordinálta a pártja, illetve a választást bojkottáló pártok ernyőszervezetének, a Szövetség Szerbiáért (SzS) rendszerellenes tüntetéseit. A demokraták azonban a választások után sem ülnének ölbe tett kézzel: amit biztosan ígérnek, hogy polgári engedetlenségi akcióikat továbbra is folytatni fogják.
Hasonlóan áll a választásokhoz a Nem Adjuk Belgrádot nevű civil mozgalom is, amely még akkor alakult, amikor a haladópárti belgrádi városvezetés úgy döntött, lerombolja a Száva partján a régi épületeket, hogy ott „Belgrád a vízen” néven egy futurisztikus negyedet építsen egy Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett cég. A projekt mostanra meglehetősen előrehaladott állapotban van, a felhőkarcolókat már megépítették, most következik a Belgrád-torony felhúzása. A civil kezdeményezés idővel kinőtte a városvédő szerepet, a mozgalom is részt vett a rendszerellenes tüntetéssorozaton, amelyet a szerb ellenzéki sajtó egy éve a „polgári lázadás” legkifejezettebb formájának tartott. Dobrica Veselinovic, a mozgalom alapítója maga is úgy látja, hogy a jelen helyzetben a választási bojkott a legjobb fegyver a hatalom ellen. – Úgy gondoljuk, hogy abba a cirkuszba, amelyet a haladók csináltak a parlamentből, nem kellenek új elefántok, bohócok és zsonglőrök. Inkább az általuk megszállt intézmények visszaszerzésére lenne szükség – hangsúlyozza az aktivista. Szerinte a választások után még világosabb lesz, hogy ami a szerb parlamentben történik, csak egy komédia, az intézményeket pedig totálisan megszállták a haladók. A Nem Adjuk Belgrádot arra számít, hogy ez a választások után új energiát szül az emberekben és hozzájárul az ellenzék átrendeződéséhez, ami aztán még erősebb lesz, mint most.
Gyökeresen máshogy látja a helyzetet Ljubisa Stojmirovic, a szerb haladók parlamenti képviselője, aki szerint az ellenzék egy része csupán azért döntött a bojkott mellett, mert belátták, hogy túlságosan gyengék. Hiába tett azonban nekik engedményeket a kormánypárt a választási törvény módosításával, egyes pártok továbbra sem álltak el a bojkottól és abban bíznak, hogy ezzel aláássák a kormány legitimitását. Stojmirovic szerint azonban így is meglesz a korábbi választásokon megszokott 40-50 százalékos részvétel, a győztes legitimitása felől pedig külföldön senkinek nem lesz kétsége, hiszen a választást a törvényekkel összhangban bonyolítják le és ellenzéki pártok is lesznek a parlamentben. – Azonban van egy másik, fontos dolog: a bojkott nem tesz jót az ország stabilitásának, hiszen a kormánypártoknak és az ellenzéknek egységesnek kell lenniük olyan stratégiai kérdésekben, mint például Koszovó, vagy az uniós csatlakozás ügye – teszi hozzá a kormánypárti politikus.
A Társadalmi Kutató Hivatal (BIRODI) nevű kutatóintézet szakértője, Zoran Gavrilovic nem ért egyet Stojmiroviccsal. A szociológus szerint a választási bojkott a jelen helyzetben egy olyan eszköz, amely a nemzetközi közvélemény előtt egyértelműen rámutathat arra, amit a Freedom House is megállapított, hogy Szerbia már nem demokrácia. És bár a választási részvétel valóban elérheti az 50 százalékot és a bojkott miatt a haladók óriási győzelmet fognak aratni, ez könnyen elvezethet odáig, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok részéről még nagyobb elvárások várhatók Koszovó, illetve Bosznia-Hercegovina és Montenegró stabilitásának kérdésében, de abban is, hogy a kormány végre csökkentse Oroszország és Kína befolyását. Ez pedig egyáltalán nem lesz könnyű feladat a haladók, illetve Vucic számára.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/25. számában jelent meg június 19-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 25. számban? Itt megnézheti!
