
A BBC perzsa kiadása iráni egészségügyi forrásokra hivatkozva azt jelentette, lényegesen több, már akár 210 halálos áldozatot szedett az iszlám köztársaságban a koronavírus. A Covid-19 elnevezésű kórokozó Kínán kívül Iránban terjedt el leginkább, ám, ahogy azt a nyugati sajtó állítja, a teheráni hatóságok a valós adatokat elkenve, kozmetikázott, és a ténylegesnél alacsonyabb halálozási számokat és fertőzöttségi statisztikákat adnak meg.
Az iráni hivatalos adatok szerint – miként az a helyi Press TV vonatkozó cikkében is olvasható – az iszlám köztársaságban 34-en haltak meg a fertőzésbe, míg 73 személy felépült. Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint az elmúlt 24 órában 143 újabb megbetegedést regisztráltak, így a kórokozót elkapók száma szerintük összesen 388 fő. A fertőzöttek átlagéletkora 50, míg az elhunytaké 60 felett van.
A minisztérium egyúttal azt is állítja, három hete kezdtek genetikai alapú vakcinafejlesztésbe, és elég biztatóak az eredményeik, és akár már három-hat hónapon belül, míg egy másik, gyógynövény-alapú vakcinakutatási program 3-5 hónapon belül kézzel fogható eredményekkel szolgálhat az ellenszerre vonatkozóan.
Iránban egyébként a CNN szerint a rendkívüli helyzetet jelzi, hogy negyven év óta először maradt el a pénteki ima, az iszlám egyik legfontosabb eseménye, melyet minden héten közösségben kell elvégezni.