Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett – írta internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap vasárnap. Reagálásában az elnök tagadta a lapban szereplő állításokat.
A lap a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva azt is közölte: Trump az elnöksége előtti 15 évből 10-ben nem fizetett személyi jövedelemadót, mert azt jelentette az adóhivatalnak, hogy legtöbb vállalkozása veszteséges. 2018-ban például – a lap szerint – a Trump-vállalatok 47,4 millió dolláros veszteséget jelentettek be, miközben az éves pénzügyi jelentések 434,9 millió dolláros bevételről szóltak.
Vállalatainak irányítását elnökké választása után Trump a legidősebb fiára és Allen Weisselbergre, a cégeket összefogó Trump Organization pénzügyi igazgatójára bízta.
Az amerikai elnök vasárnap este tartott sajtókonferenciáján a Fehér Házban tagadta és „teljes mértékben hamis hírnek” minősítette a liberális lap állításait. „Valójában fizettem (személyi jövedelemadót), és ezt nemsokára meg is látják, amikor az adóbevallásaim feldolgozása készen lesz” – fogalmazott. Amikor az újságírók megkérdezték tőle, hogy mégis, körülbelül mennyi adót fizetett, Trump nem adott konkrét választ. „Sokat fizettem, és rengeteg tagállami adót is fizettem” – mondta, hozzátéve, hogy „New York állam rengeteg adót fizettet”.
A The New York Times azt állította, hogy az 1990-es évekig visszamenőleg átvizsgálta a Trump-cégeket összefogó Trump Organization tulajdonában lévő vállalatok adóbevallásait, és átnézte Donald Trump 2016-os és 2017-es személyi jövedelemadójának dokumentumait is. Ennek alapján azt állította, hogy Trump 2016-ban és 2017-ben is egyaránt csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett be.
Nemcsak Donald Trump utasította vissza a The New York Times cikkének állításait, hanem a Trump Organization is. Alan Garten, a vállalatbirodalom vezető jogtanácsosa a laphoz eljuttatott közleményben szögezte le: „a közölt állítások elsöprő többsége, hacsak nem valamennyi, pontatlan”. Majd hangsúlyozta, hogy Donald Trump „az elmúlt évtizedben több tízmillió dollárnyi személyi jövedelemadót fizetett be, beleértve azt a több millió dollár személyi jövedelemadót, amelyet elnökjelöltsége 2015-ös bejelentése óta fizetett be”.
A The New York Times állítása szerint Trump „legtöbb” vállalkozása – köztük a golfpályái és szállodáinak egész sora – veszteséges. A lap megfogalmazása szerint az elnök „évről évre milliókat, hacsak nem tízmilliókat veszít”. A lap azt is állította: Trump üzleti vállalkozásai pénzt kaptak „lobbistáktól, külföldi tisztségviselőktől és másoktól, akik így akartak bejutni Trump elnökhöz, vagy szívességhez jutni tőle”.
(MTI)