Három feltételezett Hamász-tagot tartóztattak le Németországban, egyet Hollandiában és további hármat Dániában. A tájékoztatás szerint a letartóztatottak zsidó vallási épületek ellen készültek támadást elkövetni – írja a BBC.
Egyelőre nem világos, hogy az ügyek kapcsolatban állnak-e egymással. A német ügyészség szerint a Berlinben elfogott személyek libanoni és egyiptomi állampolgárok. A holland rendőrség egy 57 éves holland állampolgárt vett őrizetbe a németországi nyomozás részeként. Mint közölték, a gyanúsítottak régóta a Hamász kötelékében állnak: kapcsolatban voltak a Hamász katonai szárnyával, és már korábban is részt vettek a palesztin terrorszervezet külföldi műveleteiben.
A Németországban elkapott csoport egyik tagját azzal vádolták meg, hogy egy európai földalatti fegyverraktár felkutatásában vett részt a Libanonban székelő Hamász-vezetők utasítására. A fegyvereket Berlinbe akarták vinni és készenlétben tartani, tekintettel az európai zsidó intézmények elleni esetleges terrortámadásokra. Az ügyészség szerint októberben, amikor a Hamász megtámadta Izraelt, a négy férfi közül hárman többször is Berlinből utaztak, hogy megkeressék a fegyvereket.
Ami a dán letartóztatásokat illeti, Mette Frederiksen dán miniszterelnök elmondta: a fenyegetés annyira súlyos, amennyire csak lehet. A dán rendőrség közölte, hogy egy olyan hálózatot lepleztek le, amely egy nemzetközi, határokon átívelő terrortámadást készített elő. Hozzátették, hogy a zsidó vallási helyszínek védelmét megerősítik, Koppenhágában pedig gyakrabban fognak járőrözni a rendőrök. Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter szerint az állítólagos összeesküvés „tragikus módon megerősíti, hogy a dániai zsidók veszélyben vannak”.