
Az Európa Bizottság megkezdte a magyar országgyűlés által elfogadott sürgősségi jogszabály elemzését és szorosan figyelemmel követi a fejleményeket – jelentette be a testület szóvivője, Eric Mamer keddi online sajtótájékoztatóján. Hozzátette azt is, hogy ez a kérdés napirendre kerül az uniós biztosi testület heti ülésén is, amelyet szerdánként tartanak. Előrebocsátotta, hogy a törvénynek az álhírek terjesztésére vonatkozó részeit különös figyelemmel fogja vizsgálni a Bizottság.
A felhatalmazási törvénynek is nevezett, a magyar parlament kétharmados többsége által hétfőn elfogadott jogszabályt Magyarországon és külföldön is számos kritika érte. Nemrég az ENSZ, valamint az Európa Tanács is aggodalmát fejezte ki a törvény miatt.
A szóvivő újságírói kérdésre adott válaszában aláhúzta, az uniós bizottság vizsgálata során figyelemmel lesz a valótlanságot terjesztők büntethetőségére vonatkozó törvénycikkre, ugyanis a szólásszabadságot, valamint a média és a véleménykifejezés szabadságát még e nehéz időkben is tiszteletben kell tartani.
Az rémhírek terjesztésirül | Magyar HangA szóvivő ismertette az Európai Bizottság elnökének a nyilatkozatát is, amelyben Ursula von der Leyen kiemelte, hogy a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogok tiszteletben tartását meg kell védeni a kihívásokkal teli időszakban is.
Von der Leyen rámutatott: „Rendkívül fontos, hogy a sürgősségi intézkedések ne a Szerződésekben meghatározott alapelveink és értékeink rovására történjenek. A demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül. A véleménynyilvánítás szabadsága és a jogbiztonság elengedhetetlen ezekben a bizonytalan időkben. Most fontosabb, mint valaha, hogy az újságírók szabadon és pontosan tudják elvégezni munkájukat a dezinformáció elleni küzdelem és annak biztosítása érdekében, hogy polgáraink hozzáférhessenek a kritikus információkhoz.”
Ursula von der Leyen egyértelműen fogalmazott: „A sürgősségi intézkedéseknek szükségesnek és szigorúan arányosnak kell lenniük. Nem tarthatnak határozatlan ideig. Ezenkívül a kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy ezeket az intézkedéseket rendszeresen ellenőrizzék.”
Orbán Viktor korlátok nélküli hatalmat kapott | Magyar HangAz Európai Bizottság kedd déli, online sajtótájékoztatóján sok, hasonló tartalmú kérdés érkezett a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban. Érdekesség, hogy a kérdéseket beküldő újságírók többsége valamelyik nagy nemzetközi médiumot képviselte, a New York Timestől kezdve a dpa-n és a Sanomán át a Washington Postig.
A rendkívüli helyzet és az annak okán hozott rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel, valamint a magyar alkotmánnyal – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-üzenetében. Kiemelte: a magyar kormány „teljes mértékben egyetért” az Európai Bizottság elnökével, ezért a meghozott intézkedések kizárólag a koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányulnak. Tiszteletben tartják az Európai Unió értékeit, a jogállamiságot és a sajtószabadságot – tette hozzá Kovács Zoltán.
Frissítés:
„A válságon úgy akarunk túljutni, hogy közben a demokráciánk ép marad. Felkértük az Európai Uniós szerződések őrzőjét, az Európai Bizottságot, hogy mérje fel, vajon a Magyarországon elfogadott törvény összhangban áll-e a szerződés 2. cikkével. Minden uniós tagállamnak kötelessége fenntartani és megvédeni az alapvető értékeket Az Országgyűlésnek továbbra is működnie kell, és a sajtószabadságot meg kell őrizni. Senki nem használhatja ki ezt a járványt a demokratikus szabadságjogok aláásására" – nyilatkozta kedd este David Sassoli, az Európai Parlament elnöke.