Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

A törzs matrónájából lesz a legkegyetlenebb maffiavezér

Szerző: | 2019. január 22., 10:00 | Kritika, Kultúra

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Miként fordulhatott elő, hogy néhány spanyol konkvisztádor könnyűszerrel leigázta a jóval nagyobb számú aztékokat a mexikói hódítások során? Hiszen fegyvereik nem voltak annyival modernebbek, hogy kellő magyarázattal szolgálhattak volna erre. A megoldás, amire Tzvetan Todorov történész-irodalomkritikus a Conquest of America című kötetében jutott: a spanyolok könnyebben fel tudták mérni a másik kultúra működésmódját, miközben az őslakosok a mitikus gondolkodás foglyai maradtak, s így nem tudtak felülkerekedni az érkezőkön. Saját tradícióik nem működtek a megváltozott körülmények között, a két kultúra találkozásából pedig egyértelműen előbbi jött ki győztesen. Fejlettségről és barbarizmusról szó se essék: a bennszülötteket leigázók ne lettek volna mindennél kegyetlenebbek?

HIRDETÉS - AIP

Hasonló kulturális találkozást mutat be Cristina Galleo és Ciro Guerra új filmje, Az átkelés madarai is. Itt a Kolumbia területén őshonos wayuu törzs tagjainak életét változtatja meg, ahogy a környéken felbukkannak a jó minőségű marihuánára vágyó amerikai hippik. A hatvanas években járunk, amikor a vietnami háború ellen tiltakozó fiatalok a szabadság és szerelem üzenetét vitték, miközben persze leginkább csak „a tegnapokkal nem törődve” ringatták el magukat.

Jól jön hát számukra Rapayet, a Wayuu törzs öntudatos fiatal tagja, aki fejébe veszi, hogy a törzs köztiszteletben álló lányát veszi el. Nincs könnyű dolga, tekintélyes hozományra kell szert tennie, amiben segítségére barátja, a spanyol ajkú Moises lesz. Őt a wayuu-k csak alijunának nevezik, ami elsőre úgy hangozhat, mintha egy rivális törzs neve lenne, de valójában kívülállót (szó szerint: károkozót) jelent. Az őshonos népek magukra nézve nem fogadták el az indián megnevezést, más bennszülöttekre viszont a kusina, illetve az indián jelzőt alkalmazták. Akik pedig teljesen idegenek, ők az alijunák: jelenlétüket rossz szemmel nézik, ahogy Rapayetre is neheztelnek, amiért nem közülük valóval üzletel. A bolt viszont beindul, a marihuánabiznisz kifejezetten nyereségessé válik, amikor az amerikaiak minden pénzt hajlandóak megadni a kábítószerért. Nézz rájuk, ez a boldogság forrása – lelkendezik Moises a társának, aki csak rosszallóan néz erre: az ő boldogságuké.

A Másik kérdése – szól a nagy jelentőségű, magyarul sajnos máig nem elérhető Todorov-könyv alcíme. A probléma itt is felmerül, csak épp a másik oldal szemszögéből. Nem az érkező népeket figyelhetjük, akik rácsodálkoznak az őshonos emberek kultúrájára, hagyományaira és hiedelmeire. A wayuu törzs tagjainak a füves hippi éppúgy a Másik lesz, akinek különös szokásával mit kezdeni nem tud, míg csak rá nem jön, hogy ki is használhatja azt. (Bár a mai viták a kulturális kisajátításról a túlhajtott politikai korrektség példáivá váltak, de a jelenségnek megvannak a maga alapjai. Egy idő után a városi ember is előszeretettel járt csodájára a törzseknek: mindennapjaik szórakoztató látványossággá lettek, amit jó nézni egy-két napig, de amihez persze a kívülálló sosem tudna alkalmazkodni.)

Csakhogy a bőség másfajta következményekkel is jár: kapzsiság lopja be magát a törzsek életébe, és egy mind jobban eldurvuló háborúskodás indul az addig békében élő emberek között. A törzsi sajátosságok szépségeit megmutató film egy pillanat alatt vedlik át kegyetlen maffiamozivá, a leszámolástörténetből pedig nincs menekvés. Végül a tiszteletre méltó matróna, a beszélő nevű Ursula (emlékezzünk a 100 év magányra) is megkeményedett szívű gengszterré változik át.

Izgalmas és egyben szomorú nézni, ahogy az erkölcsi züllést megjeleníti a hagyományoktól való fokozatos elszakadás, elsőként annak az ősrégi wayuu szabálynak az áthágásával, miszerint hírvivőt nem bántunk. Ez jól mutatja, szó sincs arról, hogy a bennszülöttek kultúrája bármivel is alacsonyabb rendű lenne másokénál. Éppen hogy a saját szabályaiktól való elszakadás, a megváltozott körülményekhez történő igazodási vágy hozza magával a romlást, nem pedig az, hogy kitartottak a misztikus-ősi hagyományaik mellett. Fájóan ironikus a hippikre gondolnunk, akik miközben tiltakoztak a vietnami vérontás ellen, mégis hozzájárultak mások szenvedéséhez – csak épp azt kevésbé volt könnyű felismerni, hiszen nem közvetlenül a szemük előtt zajlott. Tiltakozni mindig könnyebb a látható rossz ellen, mint felmérni, mi mindenhez járulhatunk hozzá a saját felelőtlen viselkedésünk által.

Ciro Guerra már letett egy fontos filmet az asztalra A kígyó ölelésével, kizsákmányolásról és kölcsönös meg nem értettségről mesélve ott is. Akkor egy legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-jelölést is kapott, csak épp a Saul fia elhozta előle a szobrocskát. Bravúros formanyelv jellemző ott is, ahogy az énekekre tagolódó, helyenként egészen elbűvölő képekkel operáló Az átkelés madaraiban szintén. Ahol végül megértjük azt is: a határokat átléphetjük, de mindennek meglesz a maga következménye, és mi magunk sem fogjuk már tudni, kik vagyunk igazából.

Az átkelés madarai (Pájaros de verano / Birds of Passage) kolumbiai-dán-mexikói dráma, 124 perc, 2018

HIRDETÉS - AIP

Címkék: A kígyó ölelése, Az átkelés madarai, Ciro Guerra, Cristina Galleo, film, Kolumbia, Tzvetan Todorov, wayuu


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Presser Gábor

Árnyék podcast: Miért költöztünk külföldre? – szülinapi adás

Fotó: Unsplash/Matt Botsford

Fotó: Unsplash/Matt Botsford

Pin It on Pinterest