Ha épp nagyon magam alatt vagyok, elég csak végignéznem a The French Chef című klasszikus főzőműsor egy-egy jelenetét, és rögtön helyreáll a világ rendje. Nincs annál derűsebb, ahogyan Julia Child egy hatalmas sodrófával ütlegeli az omlós tésztát, határozott mozdulatokkal préseli össze a fokhagymát, odavágja a csirkecombot, vagy bábozik a kisebb-nagyobb pulykákkal.
Ez a langaléta, furcsa fejhangon beszélő nő nemcsak a francia konyha rejtelmeibe vezette be az amerikai háziasszonyokat, de a tévés főzőműsor műfaját is megreformálta. Alapvetően erre koncentrál az HBO Max legújabb sorozata, Sarah Lancashire és David Hyde Pierce főszereplésével. Meryl Streep magasra tette a lécet a Julie és Julia című filmben nyújtott alakításával, de Sarah Lancashire is méltó módon idézi meg az amerikai sztárséfet.
De ki is volt ez a nő, akinek markáns karaktere a mai napig nagy hatással bír? Julia McWilliams 1912-ben, a kaliforniai Pasadenában protestáns, felső középosztálybeli családban született, ahol a sütőporos keksz, a füstölt tőkehalas tészta, a zsírban sült csirke és mentamártásos báránysült jelentette a főzés csimborasszóját. Tizenöt évesen szembesült vele, hogy van gasztronómia a hétköznapi étkeken túl: „Szombatonként a barátaimmal kicsíptük magunkat, San Franciscóba mentünk articsókát és fahéjas toastot enni. Szörnyen elegánsnak képzeltük magunkat” – írja visszaemlékezésében.
Híres regényíró vagy kosárlabdasztár akart lenni, de a második világháború felülírta tervét: amikor a japánok megtámadták Pearl Harbort, szolgálatra jelentkezett a tengerészgyalogosoknál, magassága miatt azonban elutasították, végül titkos ügynökként lépett szolgálatba a CIA elődjénél. A kémkedéssel kapcsolatos romantikus álmai azonban szertefoszlottak, amikor Ceylonban – a mai Srí Lankában – kellett irodai szolgálatot teljesítenie. Itt ismerte meg a nála tíz évvel idősebb Paul Cushing Childot, a magas hivatali posztot betöltő festőt és költőt, a nagy ínyencet, akinek a borok és ételek iránti rajongása nagy hatással volt Juliára. Visszatérve Amerikába 1946-ban összeházasodtak, két évvel később pedig Franciaországban telepedtek le egy időre. Akkor még nem is sejtették, hogy ez az út és a la cuisine bourgeoise örökre megváltoztatja Julia életét.
Rouenban költötték el az eső ebédet: az osztriga és a mellé felszolgált, sótlan vajjal vékonyan megkent rozscipó, a tökéletesre pirított doveri nyelvhal sercegő vajas mártásban, tetején apróra vágott petrezselyemmel megvilágosodással töltötte el Juliát. „Az akkori ízletes étkezés óta eltelt években sem feledtem el a rácsodálkozás és izgalom érzését, amelyet keltett bennem. Szinte most is érzem a számban az ízét. És ha eszembe jut, arra emlékeztet, hogy az asztal és az élet örömei végtelenek” – írja memoárjában. Élményét másokkal is meg akarta osztani, ezért beiratkozott a patinás Le Cordon Bleu főzőiskolába.
Miután diplomáját kézhez kapta, két társával, Simone Beckkel és Louisette Bertholle-lal megalapította a L’École Des Trois Gourmandes nevű főzőiskolát, és elkezdett dolgozni egy nagyívű szakácskönyvön, amely a házias, mégis kifinomult gall ételek receptjeit megfosztotta a misztikumtól, és a francia éttermek zárt ajtaja mögül az amerikai otthonokba csempészte. Tízévnyi kutatómunka eredményeképpen 1961-ben jelent meg a Mastering the Art of French Cooking első kötete, majd 1970-ben a második rész. Julia Child rögtön belopta magát az amerikai háziasszonyok szívébe, de az igazi népszerűséget a képernyő hozta meg számára.
Először a bostoni televízióban népszerűsítette receptjeit, de akkora tömegeket mozgatott meg, hogy végül országos tévéműsort kapott. A televíziós szakácsműsoroknak ugyan már voltak előképei Amerikában – James Beardé például 1946-ban, aztán Alma Kitchellé 1947-ben, végül Dione Lucasé 1948-ban –, de senki nem tudott úgy hatni az emberekre, mint Julia Child az 1962-ben indult The French Chef című műsorral.
Fesztelensége, ellenállhatatlan humora, őszinte jelenléte milliókat szegezett a képernyő elé. Amikor a washingtoni adóállomás megszakította programját, hogy Lyndon Johnsont egyenes adásban közvetítse, tiltakozó telefonhívások százai árasztották el az állomás telefonközpontját. Julia Child alapvetően változtatta meg az amerikaiak étkezéshez való viszonyát, megmutatta, nem is olyan nagy ördöngösség csirkét darabolni, articsókát vagy homárt pucolni, helyi alapanyagokból coq au vint vagy boeuf bourguignont készíteni, crêpes suzette-et vagy tarte tatint sütni.
A The French Chef nem volt tökéletesen megkonstruált műsor, de épp ebben az esetlenségben rejlett nagyszerűsége. Julia Child nem átallott hibázni: ha a palacsinta kiesett a sütőből, gyorsan visszadobta a tepsibe, ha szósz csöppent az ujjára, lenyalta, de az odaégett ételtől sem esett kétségbe. „Ne felejtsék, hogy egyedül vagyunk a konyhában és nem lát senki” – mondogatta ilyenkor.
Sokan voltak, akik nem nézték jó szemmel ténykedését: az életmódguruk az amerikaiak koleszterinszintjét féltették tőle, a feministák azzal vádolták, hogy újra a konyhába akarja száműzni a nőket, pedig Julia Child nem szeretett volna mást, csak megmutatni, hogy a főzés a legjobb örömforrás.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/15. számában, az Időgép mellékletben jelent meg április 8-án.
