A négy páncélos és a csontkezű

Csontkezű, Sárgalábú, Asszony Feri, Csülök, Ragyás Tóni, Szájmon – lehetnének akár Rejtő Jenő hősei is, mégsem azok, ők a magyar alvilág hírhedt és mára többnyire megboldogult alakjai. Nevük romantikus csengése megannyi kalandot rejt magában, a valóság azonban sokkal prózaibb, erőszakos, kegyetlen bűnözőkről van szó, akik számára az emberi élet alig jelentett valamit.

Sok történet vált ismertté a magyar alvilág működésével kapcsolatban, az elmúlt években Jozef Rohác és Portik Tamás vagy a Gyárfás Tamás ellen indított büntetőeljárással alaposan felpörögtek az események, ám átfogó, az összefüggéseket megvilágító ismertetést eddig még nem olvashattunk. Ebből a szempontból is hiánypótló Dezső András könyve, amely a hetvenes évektől napjainkig tárja fel a magyar szervezett bűnözés történetét. Az Index újságírójának munkája a tényekből építkezik, a szerző minden mítoszt, legendát és összeesküvés-elméletet igyekezett kizárni a sztoriból, ez azonban nem akadályozza meg a szöveget, hogy a dokumentumokból hátborzongató kalandregénnyé változzon. Amelyben a valóság kíméletlenebb, mint a fikció.

Szervezett bűnözésről Magyarországon a hetvenes évek elejétől beszélhetünk, ekkor tűnt fel a „négy páncélos” művésznevű betörőbanda, amely munkamódszerével komoly kihívás elé állította a nyomozókat. Bár a csapat tagjait végül lefülelték, volt olyan páncélos, aki évtizedekig meghatározó tagja maradt a magyar maffiának. Ami azért is figyelemre méltó, mert a bűn világa folyamatosan változott, a nagy öregeknek, mint kiderült, nehéz volt talpon maradniuk. Amíg a hetvenes években, ha valaki egy bunyóban a földre került, az ellenfelek nem bántották, addig egy évtizeddel később már a szamurájkard is előkerült a vitás ügyekben, a kilencvenes években pedig elindultak a véres leszámolások (köztük a legsötétebb az Aranykéz utcai robbantás volt).

A bűn története nehezen választható el a politikai és társadalmi változásoktól, Dezső András nem is teszi ezt, az évtizedekre bontott elbeszélés során folyamatos kitekintést biztosít a kor szociális, gazdasági és kulturális helyzetére. Az alvilág és a „felszín” szembeállítása időről időre félelmetes kontrasztot eredményez. Sokat elárul például a rendszerváltás környékének állapotáról, hogy a 20-30 ezer forintos átlagkereset idején egyes maffiózók tízmilliós bevételeket könyvelhettek el. Ebben a felállásban pedig könnyen elhihették, hogy bármit megtehetnek. Ragyás Tóni, a Csontkezű becenéven rettegett D. György vagy a fekete sereg vezéreként elhíresült Magyar Róbert nem ismert gátlásokat, és tevékenységük ismeretében a végkifejlet sem jelent feloldozást az olvasónak: előbbi kettő erőszakos halált halt, utóbbi életfogytiglani börtönbüntetését tölti. Hiába voltak azonban kegyetlen gyilkosok, a magyar alvilág, ahogy a könyv címe is sugallja, inkább kisszerű volt, és kevéssé kifinomult.

A könyv talán legnagyobb erénye a kapcsolati hálók és az ok-okozati összefüggések felrajzolása. A szerző nem enged a nagy mítoszok csábításának, így aki a könyv alapján szeretné megtalálni a kapcsolatot a maffia és a politika felső körei között, az csalódni fog.

Dezső András: Maffiózók mackónadrágban. 21. Század Kiadó, 2019. 3690 Ft

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/23. számában jelent meg, 2019. június 7-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/23. számban? Itt megnézheti!