Nyilas kölykök 1945 januárjában terelték utcára az egyik Hollán Ernő utcai védett ház lakóit. Épp csak pirkadt, amikor a menetet csendőrök kísérték a felrobbantott Margit híd felé. Ott lépdelt a tömegben egy anyuka a kisfiával, a nagymamával és az egyik unokatestvérrel, az akkor 16 éves Gordon Zsuzsával, a későbbi neves színésznővel. Az egyik csendőr váratlanul kirángatta az édesanyát és rokonait a sorból, és belökte a Szent István körút 2-es számú ház kapujába. Tűnjenek el – rivallt rájuk, majd a tömeggel együtt továbbállt. A család döbbent csendben ballagott vissza a Hollán Ernő utcai házba, csak később tudták meg, hogy a védett ház lakóit a Szent István parknál a Dunába lőtték.
A kisfiú egy évtizeddel később már kamaszként szembesült 1956 borzalmaival: akkortájt az Üllői úton laktak családjával, a Klinikák környékén, már édesapja is visszatért a munkatáborból. A fiatal srác október 28-án barátaival merészkedett ki a házból, egy sorozatlövés azonban az udvart borító sárga keramitba csapódott, a repesz pedig eltalálta a fiú fejét. Szerencsére csak a bőrt hasította fel.
A kisfiú, aki csodával határos módon kétszer is megmenekült, Módos Péter volt, az a műsorvezető-szerkesztő, aki meghatározta a Magyar Televízió 1989 előtti könnyűzenei kínálatát, és alakította a közízlést. A műszerész végzettségű Módos 1962 és 1968 között a KISZ II. kerületi Bizottságának kulturális és agitprop titkára volt, de a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei és Jazz Klubot is vezette. Igazából a Beatlesnek köszönheti, hogy elkerült a tévéhez. Miközben lakásszomszédja, Vecsernyés János operatőr Wagnert hallgatott, Módosnál beat, rock és jazz szólt, de főleg a Beatles. Már-már egymást bosszantották a zenehallgatással, amikor Vecsernyés úgy döntött, beajánlja falszomszédját az alakuló zenei főosztály könnyűzenei rovatába, legalább addig sem kell a gombafejűeket maximumon hallgatnia.
Módos Péter 1968-tól egészen 2000-ig, kényszernyugdíjazásáig dolgozott a tévénél, olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Könnyűzenét kedvelők klubja (KKK), a Tapsifüles, a Slágerszerviz, a Jazz Pódium, az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus – Könnyű-zenei Panoráma, a Roxínpad, a Pori Jazz vagy a Tele Jazz pódium. Dramaturgként részt vett Kovács András Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmjének munkálataiban, dolgozott Jancsó Miklóssal, Sándor Pállal, Banovich Tamással. Ő volt az, aki összehozta 1974 legnagyobb durranását: a rádió 8-as stúdiójában a Jazz pódium műsorvezetőjeként rögtönzött koncertet rendezett Kovács Katinak és a világhírű jazz-gitárosnak, Szabó Gábornak. A számok közül a legemlékezetesebb talán Adamis Anna és Somló Tamás szerzeménye, Az eső és én improvizatív feldolgozása, amelyben Másik János, Kőszegi Imre, Dely István és Pege Aladár is közreműködött, utóbbi basszusgitáron.
Módos Péter erről is mesél Kabai Józsefnek a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent interjúkötetben, amelyben felidézi, hogy a Kádár-rendszerben a rádió, a televízió, a filmgyár és a hanglemezgyár milyen különbözően használta a „tilt, tűr, támogat” fogalomrendszerét, hogy a hatvanas évek közepe táján az ásatag és egyre fáradtabb tánczenével szemben miként szerzett egyre nagyobb rajongótábort magának a Nyugatról betüremkedő beatzene, majd a rock és a jazz. Az akkori politika Módos szerint ugyanis nemigen törődött vele, az Ifiparkban koncertezhettek a műfaj hazai követői, az viszont már égetőbb kérdés volt, hogy miben is szórakoztak a fiatalok. A farmer szinte ördögtől valónak számított, a fiúk számára az ing és a nyakkendő, a lányoknak a szoknya volt a kötelező viselet. A kezdő énekesnőnek, Koncz Zsuzsának végül sikerült áthágnia a szabályokat, farmernadrágban lépett színpadra, amikor Módos Péterrel, a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub munkatársával beszélgetett.
Még szerencse, hogy nem lett súlyosabb következménye az ügynek, mert hát Módos könyvéből az is kiderül, hogy a Rajnák László vezette Ifiparkban később a nézőkkel szemben sokszor történtek atrocitások, volt, hogy fizikailag is bántalmazták a nem tetsző hallgatóságot és még a zenészeket is. Pedig a vezetőségnek is volt bőven takargatnivalója, a pletykák szerint Rajnák nemcsak a helyettesével, Petrecz Bélával folytatott intim viszonyt, de még az Ifiparkot is jócskán megrövidítette. Míg Erdős Péter a magyar könnyűzene menedzsere és cenzora, aki énekesek, zenekarok sorsáról döntött, teljesen botfülű volt, ahogy Módos mondja, „két nótát leginkább a szövegek alapján tudott megkülönböztetni egymástól”.
Módos közelről ismerte a hazai zeneipar szereplőit, rengeteg anekdotát elevenít fel zenészekről, mesél Szécsi Pál titkolt betegségéről és öngyilkosságának okairól, de arról is, hogy Horváth Charlie sorsa is máshogy alakult volna, ha 1969-ben a Danubia Kultúrházban a rosszul földelt mikrofon végzetes ütést mért volna az énekesre. Felidézi például azt is, hogy Nagy Feró még a Bikinivel azért nem kerülhetett műsorba, mert az akkori zenei főosztályvezető úgy ítélte meg, orosz zenei motívum kíséretében sörösüveget szájhoz emelni rendszerellenes, ráadásul piálásra ösztönzi a fiatalságot.
Kabai interjúkötete gördülékeny olvasmány, ebben elvitathatatlan szerepe van annak az összekacsintásnak, amely jellemzi a Módossal folytatott beszélgetését. Az Egymillió fontos emlék valódi kordokumentum, egy olyan ember izgalmas visszaemlékezése, aki a magyar televíziózás aranykorának szemtanúja és a hazai könnyűzenei élet egyik megkerülhetetlen figurája volt.
Kabai József: Egymillió fontos emlék – Módos Péter mesél. Kossuth Kiadó, 2020. 3400 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/33. számában jelent meg augusztus 14-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/33. számban? Itt megnézheti!
