Máté Gábor sem marad tovább a színművészeti egyetemen – a döntését bejelentő posztot az intézmény Facebook oldalán közölték. A Katona József Színház igazgatója már a sokadik, aki hasonló elhatározásra jutott.
Az egyetemen lezajlott modellváltás, illetve Vidnyánszky Attiláék megjelenése óta már távozott Zsámbéki Gábor Kossuth-, és Jászai-díjas rendező, Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője, Székely Gábor Kossuth-díjas rendező, illetve Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező. Felmondott emellett az egyetem vezetése és a szenátus is.
Máté Gábor bejelentésében jelezte, hogy írása csak teljes terjedelemben közölhető. Az igazgató így búcsúzott az egyetemtől:
Takátsy Péter, mint Szirtes Tamás osztályának egy tagja vetette fel osztályfőnökének, hogy igazán meghívhatna engem az osztályához rendezni egy vizsgát. Ekkor, 1993-ban tettem be a lábam meghívott rendezőtanárként a Főiskolára, amelyben 1980-ban szereztem színművész diplomát. Majd a Kerényi-Huszti osztály nevében Hevér Gábor keresett meg, tartsak egy szemesztert az osztályuknak. Ezután hívott fel egy kurzus vezetésére Horvai István. Hónapok múlva egyik előadás előtt hozzám fordult: „Az lenne a legjobb megoldás, ha Kapás Dezső helyett te tanítanál velem, azért kérlek fel erre téged, mert megbízom benned, hogy teljesíteni fogod a kérésemet, nem tudom, meddig élek, több szívinfarktusom volt már, de szeretnék életem végéig tanítani, és ha megígéred, neked elhiszem, hogy így is lesz, megtartod a szavadat...” – kezet fogtunk, ezek után az a megtiszteltetés ért, hogy a következő osztályában mellette leshettem el a mesterség tanítás csínját és, ha jókedvem lenne, hozzátenném, még a bínját is. Először Huszti Péter, az akkori rektor kért fel osztály vezetésére, azzal a feltétellel, hogy jó lenne, ha Horvai is tovább dolgozna, hadd tanítson, ameddig tud, hiszen ez az élete. Még a következő osztályomat is együtt indítottuk el, egy évet végig tanított velem, a nyár elején halt meg, ahogy egy színházi emberhez illik. Én búcsúztattam a főiskola nevében. A következő osztályom állt át az első öt éves egyetemi képzésre (amely öt év értelmét a mai napig próbálom megfejteni). Ekkor már korábbi tanítványomat, Dömötör Andrást ültettem magam mellé a tanári katedrára. A soron lévő osztályt is vele vittem végig. Majd elindult ez a jelenlegi osztály Székely Kriszta társ osztályvezetői közreműködésével, amely – feltételezem – amúgy is az utolsó lett volna, de az öt éves képzésükről lemondok és három tanulságos év után – mikor már a fiúk legtöbbje a szombathelyi színházban épp a Pál utcai fiúkat próbálja – kiteszem a lábam a Színház- és Filmművészeti Egyetemről.
Okulásul leírok egy személyes történetet a „hogy’ juthattunk idáig” c. ciklusból. Kerényi Imre érettségiző bencés diákként apám ablakán dörömböl a győri színház színészházának ablakán, színházrendező szeretne lenni, mit tegyen? Kerényi Imre akkor indít osztályt, mikor leszerelek katonaként a kalocsai laktanyában hét társammal, én a vele párhuzamosan induló Simon Zsuzsa osztályába kerülök (pluszban Majort, Székelyt, Babarczyt kapom bónuszként). A 90-es évek közepén a Színházművészeti Szövetség elnökségében ülök legközelebb együtt Kerényivel, közösen indulunk követségbe az elnökség képviseletében Fekete György akkori kultusz vezér fogadására. Imre előbb érkezik, kijár valamit a Madách Színháznak, majd faképnél hagy. Megkérdezem tőle a legközelebbi elnökségi ülésen, miért nem a Szövetség ügyében járt el, amire a megbízást kaptuk. Ezt válaszolja: „Jegyezd meg, Te azért vagy itt, hogy úgy táncolj, ahogy mi fütyülünk...”
Ez még a demokratikus chartás időszakára esett.
Több főiskolai felvételin ülünk együtt a későbbi időkben, akkori osztályvezetőként minden esetben kikérem a véleményét a felvételiző aspiránsok tehetsége kapcsán – úgy ítélem meg, jó szeme van a kiválasztáshoz. Utolsó éveiben eltávolodik a tanítástól, egyre inkább a politika köti le a fantáziáját. Történik, hogy egy sorba kerülünk a Nemzeti Színház Tóth Ilonka c. előadásának bemutatóján. Bal oldalamon Kerényi felesége, az ő balján a férje, jobb oldalamon Székely László díszlettervező – nem mellesleg Székely Gábor valamikori nagy előadásainak látványtervezője. (Ezt a mondatot egy hónappal ezelőtt le se írtam volna.) Én elsősorban a címszerepet alakító tanítványom, akkori nevén Kiss Andrea, ma Waskovics miatt vagyok kíváncsi az előadásra. A taps után a lépcsőn lejövet egymás mellé sodródunk, mint két színházi ember. Gondolom, mégis kéne valamit mondani és megpendítem, hogy a darabban ávós tisztet alakító Bakos Kiss Gábor, valamikori Kerényi tanítvány a musical szakon, aki egyetemi évei alatt elsősorban bonvivánnak látszott, milyen erőteljes a látott szerepben és, hogy ezzel engem jó értelemben lepett meg. Erre a miniszterelnöki megbízott a következőket mondja: „Mondd meg a Kende Péternek, hogy ez a Tóth Ilonka története, nem pedig az, ahogy Ti állítottátok be ”– célozva ezzel a Mohácsi gerjesztette kaposvári színházi botrányra –„...Kende Péter? Az életben nem találkoztam vele” – válaszolom, kutatva az emlékezetemben, tudom-e egyáltalán, hogy kiről beszél... A ruhatárnál megkönnyebbülve válunk el... Kifelé jövet megpillantom Kerényit a Nemzeti főbejáratánál ősz hajú urak gyűrűjében, valamit nagyon magyaráz, észrevesz, rám mutat és ezt kiáltja: „Itt jön az ellenség!”
Álmatlan éjszakák, dühök és kétségbeesések, óránként megváltoztatott álláspontom ellenére és következtében, továbbá azzal együtt, hogy a hallgatók céljaival egyetértek, 27 év szolgálat után, mint az SZFE habilitált egyetemi tanára beadom felmondásomat. Döntésemről elsőként az osztályomat tájékoztattam, akik biztosítottak megértésükről és akikkel – ha a kultúra perc-emberkéi is úgy akarják és a pandémiás helyzet sem áll az utunkba – a szombathelyi színházban jövő tavasszal együtt dolgozunk majd felnőtt művészekként.
