Ybl Miklós remekműve egyedi építészettörténeti tanúépület, mely az olasz és a németalföldi operaházi előképeket úttörő megoldásokkal egyesíti – felavatásakor színháztechnikailag az egyik legmodernebb volt a világon –, és a kor művészi nagyságainak (Lotz Károly, Feszty Árpád vagy épp Feketeházy János, a Szabadsághíd tervezője) munkáit is őrzi.
Richard Wagner Parsifal című operájában az öreg Gurnemanz mondja az akkor még botor Parsifalnak: „Fiam, ez itt a térré vált idő.” Tökéletesen igaz ez az operaházra is, amely végre most újra abban a formájában látható, ahogyan azt Ybl megálmodta. A kezdeti koncepció szerint két év alatt csak egy kisebb, többek között a színpadgépészet cseréjét magában foglaló korszerűsítést végeztek volna az épületben, amely 2018 májusában nyithatta volna meg kapuit.
A munkálatok azonban idővel korhű műemléki rekonstrukcióvá változtak – a terveket a Művészetek Palotáját is jegyző ZDA–Zoboki Építésziroda készítette –, amelybe már beletartozott Lotz Károly monumentális seccója, A zene apoteózisa műemléki restaurálása, a kárpitok, a világítás, a padozat és a székek cseréje, a zengőterek visszaállítása. Ezt az is indokolta, hogy az elmúlt közel 140 évben mindössze két generális felújítást végeztek az épületen, és ezek egyre távolabb vittek az eredeti Ybl-féle kialakítástól, alaposan felforgatva a dalszínház építészeti-akusztikai egységét és a neoreneszánsz palota összképét.
Emellett vannak olyan modernizációs elemei a megújult épületnek, amelyek ugyan nincsenek összhangban az Ybl-féle tervekkel, de az akadálymentesítés miatt szükség volt rájuk, mint például az egyik oldalsó lépcsőházban kialakított liftre. Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy a korábbi 1100-ról 900-ra, az eredeti befogadóképességre csökkentették a nézőteret. Az első két sor visszabontásával így nem csak a zenekari árok került vissza a színpad alól a proszcéneum akusztikai kagylójába, visszaállt az Ybl által megtervezett zenekari és színpadi hangzás aránya is.
Számos aprónak tűnő változtatással finomhangolták a 138 éves nézőtér akusztikáját: a földszinti páholysorokat elválasztó falemezeket áttetsző nádfonatos térelválasztás váltotta fel, a zsöllye padozatának átalakításával csökkentették a hangelnyelő felületeket, és megnövelték a hang visszaverődésének idejét, de még a díszlethúzó zsinórokat is akusztikai panelekkel takarták le, hogy a színpadtérben is jobb legyen a lecsengés. A karzaton a diákok számára állóhelyeket, illetve a nem látó helyeken a hozzáértők számára partitúra-olvasókat alakítottak ki, a látássérülteket ugyanitt audionarráció segíti, a hallássérültek számára pedig indukciós hurkot építettek be a zsöllye egyik széksorában.
Ahogy a hang, a fény is fontos szerepet kap a megújult operaházban. Azt a szisztémát, amit Ybl Miklós Bécsben is tanulmányozott, nagyon hamar átvehette az operaház. Mire a Ringtheater leégett, addigra a gázvilágítás csövezése kész volt, nem volt már lehetőség arra, hogy olyan elektromos világítást működtessenek, mint amilyen a milánói Scalában vagy a párizsi Opera Garnier-ben már elkészült. Mindez csak az 1912-es első felújítás során valósult meg. A Lotz-freskó közepéről lelógó, több mint kéttonnás mainzi csillárban – amelyet még mindig az eredeti, kézi vezérlésű csörlőjével lehet mozgatni – 500 gázláng égett, a légszeszvilágítás miatt azonban, hogy az előadások alatt nem lehetett teljesen kioltani, így a darabokat derengő fényben, félhomályban játszották. Ezt, az Ybl által megtervezett világítási szisztémát elektromos módon alkották most újra, így idézve meg azt a derengést és illúziót, amelyet a korabeli közönség megtapasztalhatott. Ennek köszönhetően a csillár karjai ismét felfelé világítanak, a lefele irányuló fényeket pedig a csillár tömbjének rácsain át oldják meg, de eredeti formájukat kapták vissza a falikarok is.
Tónusában, színeiben is ismeretlen arcát mutatja a dalszínház: a vörös dominanciája helyett a homlokzaton és a belső terekben is előbukkannak az Ybl által használt színek, a padlizsánlila, az egyiptomi kékkel, a lazac, a sziéna, az umbra, az olajzöld vagy épp az aranyhoz hasonlatos sárga árnyalatok.
Bár a nézőtér és a közönségforgalmi terek gyönyörűen megújultak, bőven van még munka a hátsó traktusokkal, próbatermekkel és irodákkal, a dalszínház működéséhez elengedhetetlen üzemházzal, illetve a jelmeztár helyére tervezett Medgyaszay-terem kialakításával, amely kamaraszínpadként működne a jövőben. Szintén a későbbiekben valósul meg a Királyi lépcsőház és a Székely Bertalan-terem rekonstrukciója, valamint a homlokzati párkányszobrok restaurálása és cseréje is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/12. számában jelent meg március 18-án.
