Leépülő állam: Mi fizetjük meg a pusztítás árát

Lebetonozott tópartok, kivéreztetett nemzeti parkok és megállíthatatlanul terjeszkedő akkumulátorgyárak: a környezet- és természetvédelem már csak elnevezésében létezik itthon. Hogyan jutottunk el az óvatos megszorításoktól a büntetlenül hagyott károkozásig?

Két éve, egy nyári délután kenuk tűntek fel a Fertő tó lezárt munkaterületén, és amíg Mészáros Lőrinc cégének markolói a part legyalulásával foglalatoskodtak, a hajók utasai leszedték a cölöpházakra aggatott „madárvédő hálókat”. Az eltávolított eszköz arra szolgál, hogy távol tartsa a fecskéket az épülettől, mert ha a madarak fészket raknak, akkor már nem lehet megkezdeni a házak bontását. Az Ausztria felől érkező kenukban a Greenpeace aktivistái eveztek, velük tartott Udvaros Dorottya is, akit tettéért ugyancsak bíróság elé idéztek: a kivitelező rongálás miatt tett feljelentést.

Társadalomra veszélyes fészekrakás

– Valójában semmiféle kárt nem okoztunk, de az akcióval talán fel tudtuk hívni a figyelmet arra, hogy a beruházás mekkora kárt okoz az élővilágnak. A bíróság szerint ez a társadalomra veszélyes cselekedet volt. Nem az élővilág elpusztítása, hanem a mi akciónk – mondta a Magyar Hangnak korábban a Kossuth-díjas és a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Udvaros Dorottya. A Fertő tavi építkezés abszurdba hajló eseményei az elmúlt évtizedekben módszeresen lebontott magyar természet- és környezetvédelem gyengeségének szimbólumává váltak.

• Mikor kezdődött a természetvédelem leépítése?
• Kik döntenek ma egyáltalán az ilyen kérdésekben?
• Mennyi embert küldtek el a nemzeti parkokból?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023/41. számában találja. Vegye meg október 19-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!