A megszólítás nehézségei

Rohad az államgépben valami (Shakespeare Hamlet, 1. felvonás). Most ezt nem részletezném. Tudják, miről beszélek. Gondoltam, teszem, ami tőlem, afféle közírótól (magán!!!) telik: próbálom felhívni rá a figyelmét… na igen, kinek is? És már ezen a ponton elakadtam. Tanácstalanságom nem nyelvi természetű. A nyelvhasználat csupán tükrözi a problémát. Kik önök nekem, nyájas olvasó? Március idusa közelg, mégsem fordulhatok önökhöz így: kedves előfizetők! Nem is lehetek biztos abban, hogy mondanivalóm minden előfizetőhöz szól vagy hogy ne szólna az elő nem fizetőkhöz. (Arról nem is beszélve, amit Berzeviczy Gergely írt annak idején: „Tudom, hogy nem fogok tetszeni minden olvasónak, de nekem se tetszik minden olvasó.”)

Különösen, ha az előadottak nem csak leírást tartalmaznak, hanem mint ilyenkor szokásos, felszólító jellegűek (pl. talpra magyar!), nem árt tisztázni, mi az, ami összeköti a beszélőt és a megszólítottakat. Márpedig jelenleg, tudomásom szerint, nem létezik olyan kifejezés, melynek használatát ilyen esetben a többség magától értetődőnek tartaná. Cáfoljanak meg, ha nem így van. Szólíthatom-e önöket egyszerűen csak így: magyarok? esetleg: honfitársaim? Nem fogják félreérteni? Dehogynem fogják. Nyomban akadnának, akik kikérik maguknak, hogy már a megszólítással rájuk erőltessem a nemzeti hovatartozással kapcsolatos előítéleteimet. A magyarok egy része manapság tapintatlannak tartja, aki magyarságára emlékezteti. A másik rész magának tartja fenn a jogot, hogy az igaz magyarokat az idegenszívűektől, jöttmagyaroktól, hígmagyaroktól stb. megkülönböztesse, nem szeretnék közéjük keveredni.

Lehetnének a polgártársaim, azonban tartok tőle, hogy itt a Kárpát-medencében, akárkik is vagyunk, a leginkább abban hasonlítunk egymáshoz, ami a polgárosodásunkból kimaradt, hiányzik. Burzsoá még csak-csak lehetnénk – már aki –, de citoyen? Mindegy, valamiképpen mégiscsak nép vagyunk. Ámde a nép fogalma köreinkben meglehetősen népszerűtlen, amióta a dolgozó népre és a néphatalomra olyan pofátlanul hivatkoztak annak elnyomói, ugyanazok, akik egyetlen igazi népforradalmunkat vérbe fojtották. Különben is, mi nem az a nép vagyunk, amelyik így kezdi nyilatkozatát: „we, the people”, hogy a világ tudtára adja, itt az alkotmányozók az összesség, azaz a nép nevében hoznak törvényeket. Bennünket még a „nép” kifejezés is megoszt: nálunk a nép falvakon él és rühelli az urbánusokat

Elv- és lakótársak, drága testvéreim itt a fizetőkapu mögött, nagyérdemű közönség, tisztelt adófizetők, kedves névtelen feljelentők, kollégák, ideiglenesen hazánkban állomásozó magyarok: mi közünk van egymáshoz minekünk? Bocsánat a kérdésért, de ezt okvetlenül tisztázni kellene, mielőtt a „mi” politikai közösségünk helyzetéről, neadjisten tennivalóiról értekeznék, csak úgy, bele a vakvilágba.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 7-ig kapható 2024/9. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!