Aukció

Két idős hölgy, testvérek, egy elmúlt világ idemaradt hírnökei. Fehér blúz, szürke kosztüm, retikül, brosstű. V. úr ismertetett össze minket az imént az aukciós ház előterében, ahol a mai festményárverésre jelentkeztünk. Bárki jöhet, de megvan azért a törzskör, a hölgyek első alkalommal vannak. Lakásukon kívül, nyolcvan fölött már bizonytalanul járnak, élelmiszerboltba is egymást támogatva. Most is V. úr útmutatása kell, hogy az árverés termébe jussanak, az első széksort ajánlja, onnan jól látni. A falakon festmények, van itt szobor, antik bútor, csillár. V. úr régi ismerősöm, apám volt a családorvosa. Műgyűjtő, főleg ikonok érdeklik, engem nemegyszer sikerült árverésre csábítania, apát hiába kapacitálta.

V. úr valamikor vállalati osztályvezető volt, a hölgyek ugyanott irodisták. Beszélték, egyiküket megpróbálta becserkészni, de lelkesedése agglegény esztendeinek sokaságát tekintve elkésettnek bizonyult, úgy nem lehet nőhöz közel kerülni, hogy folyton képtárakba hurcolja az ember. A barátság megmaradt, hetente egyszer süteményes kávézásban nyilvánul a hölgyek kopott otthonában. A két nő változatlanul főnökként néz V. úrra, gyakran kérik tanácsát. Minden alkalommal bőséges idő jut a lakás falait díszítő festmények áttekintésére. V. úr két M. József-festményt, két enteriőrt tartott a legértékesebbnek. Ez egyfajta csendélet, lakásbelső; bútorok, szőnyegek, függönyök. M. Józsefet kismesternek mondják, régente minden jobb családnál volt tőle egy-két kép. Ha egyszer el akarják adni – mondta V. úr –, szóljanak, kezicsókolom. Most szóltak.