Egyéni siker, magyar büszkeség

Tehetséges nép a magyar – annyiszor halljuk, leginkább politikusi lózungként, a kijelentést, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni az igazságáról. A héten félreérthetetlen jelzést kaptunk erre vonatkozóan, két tudóssal is gyarapodott a magyar, illetve magyar származásúként számon tartott Nobel-díjasok tábora. Van minek örülni, van mire büszkének lenni; ha mást nem, ennyit nemzeti minimumként megállapíthatunk.

Az orvosi-élettani, illetve fizikai Nobel-díjat egyaránt megosztva elnyert Karikó Katalin és Krausz Ferenc annyiban is egy sajátosan magyar tradíció folytatói, hogy a legrangosabb elismeréshez vezető pályafutásuk túlnyomórészt külföldön zajlott. Karikó Kataliné Amerikában, Krausz Ferencé Ausztriában és Németországban. Joggal vetődik fel a kérdés: mennyiben hiteles a magyar állam vezetőinek lelkes gratulációja, amikor intézményesen ennek az államnak lényegében nincs köze a tudósok díjazott egyéni teljesítményéhez? Szerintem nem ez a lényegi kérdés, a siker – legyen szó tudományról, művészetről, sportról – vonzza a politikát; mindig így volt, mindig így lesz. Fontosabb, hogy mi, magyarok, ez a darabokra szakított közösség mit kezd ezekkel a díjakkal. És magával a tudománnyal, amely bár csodákra képes, sohasem lesz mindenható.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap október 6-án megjelent, 2023/40. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!