Első fizetés

A kollégám részletes térképet rajzolt, hogy egészen biztosan odataláljak, de azt is mondta, nem lehet eltéveszteni. Igaza volt: a Hely cégére ott himbálódzott a délutáni szellőben, békebeli nyugalmat árasztva. Szükségem is volt erre a nyugalomra, hiszen nem nagy kedvem volt az ünneplésre, de a szokás az szokás: a cég alkalmazottai ezt a helyet részesítették előnyben. A tükrös üvegben még elrendeztem a kinézetem, aztán minden erőmet összeszedve betaszítottam az ajtót.

Az elém siető pincér széles mosolya és invitáló karmozdulata rögvest oldotta a feszültségem. Az első fizetés, kérdezte, arcán remény tükröződött, majd bólintásom még szélesebb mosolyra ösztönözte. Nehéz idők, mondta, jó, hogy van ok az ünneplésre. Udvariasan vezetett az asztalok között, amelyeknél jól öltözött férfiak és nők ültek, decens és kimért viselkedésük elegánssá tette a helyet, az összkép derűt sugárzott. Kedélyes beszélgetések és udvarias gesztusok vártak itt a belépőre, nincs ok tehát arra a szorongásra, amivel a friss alkalmazottak első útja jár. Fejbiccentések és gratulációk jöttek innen-onnan, egy-két bravó! felkiáltás is elhangzott a távolabbi helyeken, és én igyekeztem nem elpirulni. Nehéz volt az előző hónap, alkalmazkodást és rugalmasságot követelt, és most itt, ezen a helyen beérni látszottak erőfeszítéseim.