Fóbia (részlet)

A pult fölött sárga fényű lámpák világítottak. Az utcáról alig szűrődött be fény, és akkor tudtam már, hogy sokkal több időt voltam a mosdóban, mint amennyit illik. Hallottam a zenét, de a sok ember között, akik addigra már a pultnál és mindenfelé ültek és álltak, nem láttam az asztalunkat, sem a fiút, hogy várna rám. Átfurakodtam két csaj között, az egyiknek émelyítő vaníliaszaga volt, majd megkerültem egy pamlagot, mert úgy rémlett, arrafelé találom meg, akit keresek, de csak az asztal lett meg, rajta az italokkal. Mellette egy széken a táskám, magára hagyva. Nem értettem, hogy hagyhatta ott a srác. Mikor körbenéztem, akkor sem láttam sehol, és megint megrémisztett az esélye annak, hogy talán meg sem ismerem a számtalan arc között.

Beletúrtam a táskámba, hogy kivegyem a mobilom. Anyum kétszer hívott. Küldött is valamit. Tétováztam kicsit, végül nem nyitottam meg az üzenetet. Nem akartam, hogy fárasszon. Tudtam jól, miért keres, és még legalább egy-két órán át nem akartam a másnap délelőttre gondolni.

Fölemeltem a korsót. Nagyokat kortyoltam a sörből. Marta a nyelőcsövemet, és olyan hideg volt, hogy azonnal izzani kezdett az arcom. Éreztem, hogy dolgozni kezd bennem az alkohol. A zene kusza volt, nem hallottam jól az énekes hangját, annyian susmorogtak körülöttem. Néhány pohár is koccant. Valaki nevetett. Nem tisztán, inkább idegesítően. Arra gondoltam, kimegyek, mert szükségem van a friss levegőre. Kívül azonban sötét volt, és az elbizonytalanított. Hogy abban az állapotban talán nem leszek képes elviselni az erejét, és valami baj történik odakint. Közben megint összekoccant két pohár, jó hangosan. A pult felé fordultam, mert úgy hallottam, onnan érkezik a hang, és akkor végre megláttam a fiút.