Hátszél – Jelenetek egy közösség(i média) hétköznapjaiból

– Szia, hogy vagy?
– Szia, jól.
– Én is jól vagyok. Ne haragudj, hogy ismeretlenül rád írok itt, de szeretnék kérdezni valamit, ha nem gond, hogy zavarlak. De csak akkor.
– Rendben, kérdezz.
– De tényleg csak ha nem gond. Tudom, hogy elfoglalt ember vagy.
– Mondom, na, kérdezz bátran.
– Merthogy megértem én, hogy sok a dolgod. Ebben a pozícióban…
– Igen, sok a dolgom, tehát ha kérdezni akarsz valamit, kérdezz, légy szíves.

– De azért tudd: nem teljesen igaz, hogy teljesen ismeretlenül írok rád itt.
– Figyelj, ne haragudj, de tényleg nem ugrik be, honnan ismernénk egymást.
– Hát igazából sehonnan. De emlékszel, amikor gyerekkorodban még Miskolcon laktál, a négyemeletesben, és Tegzesék voltak a szomszédaitok?
– Igen, emlékszem, a középső lányukkal együtt jártam óvodába. Remélem, jól vannak.
– Jól, persze, vagyis nem tudom. Na tehát ezeknek a Tegzeséknek, ahogy mondod, három lányuk volt. A legkisebbiknek az én apám nagybátyjának a veje volt a keresztapja.
– Aha.
– Már meghalt.
– Sajnálom.
– Mármint nem a Tegzesék lánya, hanem az apám nagybátyjának a veje.
– Őt is.