Je suis gyíkember

Most pedig jöjj, jó magyarság,
Nomádságnak szabad élte,
Nyugat ellen Nyugatot hozz
S csörtess új erőt a vérbe:
Sokáig nem tarthat ez a zavar.
(Ady Endre: Utálatos, szerelmes nációm)

Tizenöt–húsz éve, sőt talán még tíz éve is a Hihetetlen magazin meg a Leleplező magazin lapjaira kívánkozó habókosnak tűnt volna, aki a civilizációnk összeomlását latolgatta volna. A már többé-kevésbé az egész világon elterjedt nyugati civilizáció persze nem úgy fog felszámolódni, ahogy azt a Hihetetlenben meg a Leleplezőben elképzelték. A legnagyobb veszély nem egy hirtelen bekövetkező kataklizma mint egy ufótámadás, a gyíkemberek világuralmi összeesküvése vagy a sokak által ujjongva ünnepelt, de végtelenül felületes „Ne nézz fel!” című új filmben megidézett meteoritbecsapódás.

A gyíkemberek, illetőleg a lábasban lassan megfőzött békák mi magunk vagyunk, ráadásul mi magunk kapcsoltuk be az edény alatt a gázt. Ahogy azt többen is megfogalmazták már, fajunk, a Homo sapiens a társadalmak és a mezőgazdaság előtti létében arra volt kondicionálva (értsd: azok az egyedek éltek túl), hogy az azonnal bekövetkező veszélyekre gyorsan tudtak reagálni. Az, hogy három hét múlva majd betéved a nagycsalád barlangjába egy oroszlán egy távoli, megfoghatatlan veszély, amellyel felesleges a mában foglalkozni. Korunk oroszlánja a környezetszennyezés, a klímaváltozás, a vízhiány, az ezekből fakadó háborúk és népvándorlások – és ne legyünk szemérmesek: az ember általános elbutulása. És ezernyi felmérés bizonyítja, hogy rosszabbul élünk, mint negyven éve apáink.

A teljes cikket a Magyar Hang január 7-én megjelent 2022/2. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online.