„Ha valami bűnt elkövetnek, valaki annak meg fogja fizetni az árát”

Mi mindent lehet elmondani egy állati sorban tartott, XVI. századi antwerpeni vadasszony történetén keresztül? Hogyan lehet mindezt összekötni a korábban elkövetett szörnyűségek miatti bűntudattal, de akár a klímaváltozással vagy a járványhelyzettel is? Jeroen Olyslaegers flamand író regénye, a Vadasszony bizonyítja, hogy mindez abszolút lehetséges.

A magyarul nemrég megjelent regény első számú színhelye egy antwerpeni fogadó, itt találkozhatunk a kereskedőváros jellegzetes figuráival. Az elbeszélő a fogadós, Beer, aki nem szeretne kívülálló maradni, mégis mindig a magányt kell megtapasztalja. A regényt Fenyves Miklós fordította, a flamand szerző pedig kezd egyre népszerűbb lenni Magyarországon. Persze a kortárs értelmezési keretet járvánnyal és klímaváltozással már mi tesszük hozzá, illetve az író, aki számos interjúban elmondta: fontos tanulságnak tartja, hogy mindig meg kell fizetnünk egyszer az adósságunkat. Azt gondolja tehát, hogy a bűnt mindig igazságszolgáltatás, jóvátétel követné? Az író szerint nem erről van szó. De egy karmikus univerzumban élünk szerinte, amelyben a dolgoknak következményeik vannak. Ahogy előző regénye, a Védőr, úgy a Vadasszony is a Helikonnál jelent meg, mi pedig a kiadóban faggattuk róla. 

• Miért gondolja a flamand író, hogy a történetek olyanok, mint a szellemek?
• Hogyan találtak rá a vadasszonyról készült, titokzatos metszetre?
• Mi vonzotta az írót a XVI. századi Antwerpenben?